Az aktív mobilitásért a közlekedési kultúra napján
A Közlekedési Kultúra Napján érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mennyire fenntartható a közlekedésünk és mit tehetünk, hogy fenntarthatóbbá váljék
A Közlekedési Kultúra Napján érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mennyire fenntartható a közlekedésünk és mit tehetünk, hogy fenntarthatóbbá váljék
Január végén jelent meg az új KRESZ sok szempontból aggályos tervezete. Elkészítettük szakmai értékelését, és eljuttattuk a kinevezés előtt álló közlekedési miniszter, valamint a jogszabály megalkotását koordináló KTI illetékesei számára.
Több tucatnyi magyar civil szervezet kezdeményezi egy új klímatörvény megalkotását. Mi is csatlakoztunk.
Kitelepülés, tanpálya, játékok, szülői fórum. Mindez Miskolc és a közlekedési kultúra napján.
Sokan figyelmezettek már eddig is, hogy az autók tömeg- teljesítmény- és méretnövekedésének súlyos, emberéletekben mérhető ára van. A VIAS belga közlekedésbiztonsági kutatóintézet megdöbbentő adatokat közölt.
Nemrégiben bemutatkozó látogatáson jártunk a KME képviseletében Miskolc új, közlekedési ügyekben illetékes alpolgármesterénél, Hollósy Andrásnál.
Ismét szavazni lehet a miskolci részvételi költségvetésről. Szavazz Te is, posztunkban minden infót megtalálsz hozzá!
Ötven esztendős a sorozat, amelyen generációk nőttek fel és amelynek Miskolc is elengedhetetlen része. Ezt bizony meg kell ünnepelni!
Beharangozó posztunkból már ismert, hogy megkérdeztük Miskolc polgármesterjelöltjeit, mit tennének városunk közlekedésével, ha nyernének. Jövünk a kapott válaszokkal.
Nyakunkon az önkormányzati választások. Vajon Miskolc polgármesterjelöltjei mit látnak problémának városunk közlekedésében, és van-e rá megoldásuk?