Címke: KME-találkozó


2014-08-03

Hajtva sem tilos, és tolva is szabályos

Az országban egyre több helyen jelennek meg olyan úgynevezett figyelemfelhívó táblák , amelyek alkalmasak arra, hogy félrevezessék az állampolgárokat. Mindez egy olyan közegben, ahol vannak azért gondok a szabályok ismeretével, így az emberek …
2014-07-27

VEKE-eke

avagy: szívélyes üdvözlet agresszív kerékpárosoktól Tragikus közlekedési bűncselekmény történt Budapesten, amely igencsak fölháborította a közvélemény jóérzésű többségét. A hivatalos reakciók is korrektek voltak, ám akadt egy civil szervezet , …
2014-07-11

Hogy ne járj így -- 4 pont a bringás balesetek kapcsán

Az idén már kétszer is foglalkoztunk a miskolci és városkörnyéki bringásokat érintő balesetekkel. Januárban a tavalyi év gyorsmérlegét közöltük, majd április elején arra kértünk benneteket , legyetek óvatosak az alkohollal, mert túl sok ittas …
2014-07-02

A kerékpárosok teszik a várost igazán élővé

A német Die Zeit internetes kiadásában találtunk egy riportot, amit meg kell osztanunk veletek. Azért is, mert szeptemberben ismét mobilitási hét, most kezdjük szervezni. Következzék tehát Matthias Breitinger riportja magyarul. Az újságíró Helle …
2014-05-04

Bringás reggeli -- nyereményesővel

Már tudjátok: ha május eleje, akkor bringás reggeli. Már azt is tudjátok, hogy ha bringás reggeli, akkor Rock Cellar. Szóval most is a már megszokott helyen várunk benneteket, viszont lesznek újdonságok, meglepetések. Április 22-étől ismét dübörög a …
2014-05-02

4. miskolci bringás forgalomszámlálás -- segítőket várunk!

Miskolcon eddig három alkalommal tartottunk kerékpáros forgalomszámlálást. Idén májusban szeretnénk elvégezni a negyediket. Ehhez keresünk most komoly önkénteseket. De mi értelme van? A forgalomszámlálások eredményéből lehet megmondani, hogy …
2014-04-14

Hogyan alakítható fenntarthatóvá Miskolc közlekedése?

Mitől fenntartható egy város közlekedése? És kinek jó, ha fenntartható a közlekedés? Mit kellene tennünk, hogy Miskolc közlekedése is fenntarthatóvá váljék? A Fenntartható Fejlődés Klub 7. előadásán ezekre a kérdésekre keressük a választ 2014. …
2014-04-03

NE igyál jóbarátom!

Igyál jóbarátom, tőled nem sajnálom -- hangzik a népdal. Hidd el, tényleg nem sajnáljuk, de mégis arra kérünk, gondolkodj, mielőtt nyeregbe pattansz! Miért? Tavaly év elejétől március végéig összesen 4 eset került be -- Miskolcról és a város …
2014-03-30

Hogy ne üsd el a vakegeret :)

A kerékpárosok elsodrása az egész világon előfordul, és főként a tengerentúlon sok látványos, figyelemfelkeltő képpel tudatosítják az autósokban, hogy vigyázzanak a puhatestű bringásokra, hogy felelősségteljesen előzzenek. Most egy magyar facebook …
2014-03-23

VII. Országos Bringalámpa Számlálás, 2014.03.27. 19:00-19:20

A Critical Mass Közösség március 27-én tartja Magyarország immár VII. kerékpáros lámpaszámlálását. Miskolc az indulástól kezdve részt vett a számlálásokban. Akinek lesz egy kis ideje, az segítsen megszámolni az elhaladó bringákon, bringásokon lévő …