A Kerékpáros Miskolc Egyesület egy hónapja megkérdezte Miskolc polgármesterjelöltjeit, hogy hogyan gondolkodnak városunk közlekedésének jövőjéről. Megkeresésünkre az öt jelölt közül négyen reagáltak valamilyen módon. Nézzük, mit sikerült megtudnunk!
Biztosan többen emlékeztek még a 2015-ös holttérkampányunkra. Abban a kampányban még csak azt tudtuk mondani, hogy elsősorban a kerékpárvezetőnek kell magára vigyáznia, bár nagyon korlátozott technikai segítséget már akkor is próbáltunk teremteni.
Kérdőívet állítottunk össze Miskolc közlekedésével kapcsolatban, melyet eljuttattunk városunk polgármesterjelöltjeihez, hogy megismerjük véleményüket, elképzeléseiket városunk közlekedéséről. Kérdéseink egyben több problémára fölhívják a figyelmet.
Európa legnagyobb, alkalmazott kutatásokkal foglalkozó szervezete, a német Fraunhofer a műanyagok környezetre gyakorolt hatását vizsgálta. Az eredmények megdöbbentőek: nemcsak a világtengerek, hanem közvetlen környezetünk is durván veszélyeztetett.
TÁVOLSÁG – tartós barátság Egy éve, tavaly májusban nagy fába vágtuk a fejszénket: elindítottuk a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal közös oldaltáv-kampányunkat. Most a kampány videóit mutatjuk meg, a két előzetest, és a …
Elmúlt a tél, itt a következő tavaszi lámpaszámlálás ideje: a sorban 17. számlálás március 28-án lesz. Miskolc az indulástól kezdve részt vett a számlálásokban. Akinek közületek lesz egy kis ideje (sok nem kell, húsz perc elég), ugye most is segít …
Bő egy hónapig, 2018. június 21-étől július 24-éig vendégeskedett nálunk az Eco-Counter forgalomszámláló berendezése. Akik a miskolctapolcai útvonalon a Petneházy bérházak előtt tekertek, ezt a gyalog- és kerékpárúton keresztben húzódó két vékony …
Évente egyszer lehetőséged van rá, hogy adód egy százalékával olyan ügyet támogass, amelyben hiszel, amelyet fontosnak tartasz. Ez az egy százalék minket, civileket abban segít, hogy működhessünk és hatékonyabban érvényesíthessük a legvédtelenebb úthasználók, közöttük kerékpározók érdekeit.
Mint minden honlap, ez is sütiket használ a legjobb felhasználói élmény biztosítása és a látogatószám mérése érdekében. Tudjon meg többet a sütikről az adatkezelési tájékoztatónkból.