Címke: Kerékpáros Miskolc Egyesület


2018-12-10

Gyerekek százai tanították Diósgyőrt közlekedni

A TESU a TEkerj a SUliba! szlogen játékos rövidítése, ez volt az a program, amelyet az Európai Mobilitási Hét miskolci szervezőivel együttműködve szándékosan a mobilitási hétre időzítettünk. Amit kértünk a résztvevőktől: egy héten át, lehetőleg …
2018-08-15

Minden, amit a tempó 30-ról tudni érdemes

Májusban egy hét alatt három esemény is foglalkozott a tempó 30-cal a Széchenyi 2020 keretében végzett Forgalomcsillapítás Diósgyőrben kampányban. Május 24-én a Refiben , május 28-án a Könyvesben ( az iskola fotógalériája ) …
2018-07-03

Július 6-án: Miért vagyunk hülyék a közlekedésben?

A Kerékpáros Miskolc Egyesület közreműködésével folytatódik a Forgalomcsillapítás Diósgyőrben projekt szemléletformáló kampánya , most a következő eseményre hívunk benneteket. Mindennapjaink, városi életünk elképzelhetetlen lenne közlekedés nélkül. …
2018-06-06

Gyászol a Kerékpáros Miskolc Egyesület

Amikor 2011-ben megalapítottuk az egyesületet, igyekeztünk mindenre gondolni. Nem sikerült. Nem gondoltuk, hogy ilyen hamar múlttá lesz a jelen és semmivé foszlik a gondosan tervezett jövő. Amikor most május 28-án a közgyűlésünkön újraválasztottuk …
2018-06-04

Miért vagyunk hülyék a közlekedésben? ELMARAD!

A Kerékpáros Miskolc Egyesület közreműködésével KÉSŐBB folytatódik a Forgalomcsillapítás Diósgyőrben projekt szemléletformáló kampánya , most a következő eseményre hívunk benneteket. Mindennapjaink, városi életünk elképzelhetetlen lenne közlekedés …
2018-05-19

30 km/órás övezet. Jó, vagy rossz nekem?

A Kerékpáros Miskolc Egyesület közreműködésével folytatódik a Forgalomcsillapítás Diósgyőrben projekt szemléletformáló kampánya , most a következő eseményre hívunk benneteket. A forgalomcsillapítás -- ezen belül különösen …
2017-09-23

Jártál már Kidicalen?

Ahogy ígértük , az idei mobilitási héten négy programmal vártunk benneteket. Sorrendben az első eseményre a legkisebbeket vártuk, ez volt kedden, 19-én a Kidical Mass Kilián. A mai posztban erről számolunk be, mobheti sorozatunkat folytatjuk. …
2017-09-17

21. Critical Mass MiskolC -- MENETINFO

HÍVOGATÓ Közeledik szeptember 22-e, közeledik tehát az idei CM napja. Következzék a menetinfó!. Tarts Te is a kritikus tömeggel! Hívjuk fel együtt a figyelmet arra, hogy a városi kerékpározás jó dolog, és feltételeit Miskolcon is javítani szükséges! …
2017-07-04

A kerékpár meghódította Miskolcot

Az elmúlt két hétben kétszer is pörgettük a tanpályánkat nagyobb szabású rendezvényen. Először a múzeumok éjszakáján vettünk részt, majd pedig a Tour de Hongrie befutójához kapcsolódó B!ke Day Miskolc programban. Beszámolónk végén azt is eláruljuk, …
2017-06-21

Nyeregben ülve a világ: a kerékpározás mindenkié

Nagy nap volt számunkra is június 17-e. Olyasmire került sor ezen a napon, amire még nem volt példa: vakoknak, gyengénlátóknak mutathattuk meg a bringázás élményét, érdekvédelmi egyesületük meghívására. Köszönjük a meghívást, számunkra is felemelő, …