Kedvezmény az Ódon Pékségekben és Tejivókban KME tagsági kártyával


A Városház tér villamosmegállóban vagy az Erzsébet téren állva hamar megláthatjuk a nemrég nyílt boltok, az Ódon Pékség és Ódon Tejivó feliratát a Tourinform iroda egykori helyén. Ők is partnereink lettek, a Kerékpáros Miskolc Egyesület tagjaként 5%-os kedvezménnyel vásárolhattok itt pékárut, kávéra pedig 10% kedvezmény jár.

Aki követi egyesületünk tevékenységét és rendezvényeinket, az ismerős nevekre figyelhetett fel az előző mondatokban, ugyanis sokszor működtünk már együtt az Ódon Pékséggel a Bringázz a munkába! kampány keretén belül, a Bringás reggeli eseményein. Ők sütötték nekünk azt a nagyon finom kakaós csigát, amit mindenki két kézzel majszolt. Horváth Bélával, az egyik alapító tulajdonossal természetesen tejivóban beszélgettünk.

KME_Odon_1

-- Miért gondoltad, hogy kell még egy pékség Miskolcra? -- kérdeztük.

-- A válasz egyszerű: kenyeret szerettem volna enni és kenyeret szerettem volna készíteni nem csak saját magamnak, hanem a miskolci lakosoknak is, hogy legyen választási lehetőségük. Elegem lett a mesterségesen adalékanyaggal felfújt kenyerekből, amik jelenleg is nagyban uralják a piacot.

KME_Odon_2

-- Honnan az Ódon név?

-- A legelső gondolat az artisan bakery volt, aztán felmerült az bakery is, de mégiscsak magyarok vagyunk. A szavak pontos fordítása kézműves pékség, de ezt túl hosszúnak találtam. Az öreg pékség pedig nem igazán tetszett, így maradt a szinonima, az ódon pékség. Célunk volt a rövid és beszélő név.
És talán találó is annyiban, hogy a receptek amiket használunk tényleg „öregek”.

KME_Odon_3

-- Mikor nyitottatok?

Az Ódon Pékség 2013. január 18-án nyitott Hejőcsabán, a Balassi Bálint utca 25. alatt, reggel 6 órakor. Nemcsak magyar, hanem ráadásként helyi, miskolci vállalkozás! Itt alakítottuk ki pékségünk sütödéjét és az első mintaboltunkat. Később volt egy próbálkozás új bolt nyitására az Újgyőri főtéren, a buszvégállomás mögötti egyik fa barakkban, de forgalom hiányában muszáj volt ennek az egységnek az üzemeltetését beszüntetni. Ezt újabb lendület, bolt nyitása követte Tapolcán 2013 júliusában, ami szerencsére azóta is folyamatosan üzemel és szolgálja ki a környéken lakókat friss pékáruval.
A legújabb üzlet megnyitás az épület műemlék jellege miatt egy picit tovább húzódott, mint amire mi első körben számítottunk, de leküzdve az akadályokat 2014. június 10-én sikerült megnyitnunk Miskolc sétálóutcáján az Ódon Tejivót, ami mellett természetesen helyet kapott a pékség is. Ezzel a vendéglátó egységgel egy másféle kultúrát szeretnének megalapozni, ám a modern világ trendjei miatt inkább kávézó jelleggel üzemel, bár próbálja felidézni a régi, mára talán már elfeledett tejivókat. Az ódon hangulatot abban a formában, ahogy mi szerettük volna kialakítani, sajnos a műemlékvédelem nem engedélyezte, így modern bútorokkal, vidám, világos színvilággal várjuk a vendégeket, családokat. Talán egyedülálló az is, hogy a kisgyerekeknek külön játszósarok van, ahol a kihelyezett játékokkal játszhatnak az asztalon vagy a krétatáblán rajzolhatnak is.

-- Mitől másabb ez a hely, mint a többi, leginkább külföldi tulajdonban levő pékség?

-- A válasz viszonylag egyszerű: vajat használunk, vajjal sütünk, vajjal készülnek a termékeink, ez nemcsak helyben, hanem talán a régióban is egyedülálló. Adalékanyagokat nem használunk, a kenyereink kovásszal készülnek. Régi, hagyományos receptekkel dolgozunk, amiket még a régi sütőiparban használtak, azzal a különbséggel, hogy a margarint az előbb említett vajra cseréltük.

KME_Odon_4

-- Pék a szakmád, vagy csak közel áll hozzád?

-- A szakmám pék. Péknek tanultam 20 évvel ezelőtt, de az élet másfelé sodort, így újra kellett tanulnom az egész szakmát 4 évvel ezelőtt. A sorsnak köszönhetően így nem „vitt el” a szakma engem is. Én még mindig úgy dolgozom, gondolkodom, ahogyan 20 évvel ezelőtt a nagy tapasztalattal és tudással rendelkező oktatóim tanították. Természetesen sokat kellett tanulni és tapasztalni, mert ez a pékség teljesen más, mint a többi pékség. Őszintén mondhatom, hogy egyediek vagyunk.

-- Milyen alapanyagokkal dolgozol?

-- Az alapanyagok beszerzésével a kezdetekkor volt a legtöbb problémám, mert a legjobbakat akartam megtalálni, ami azóta természetesen sikerült is. A jó minőségű lisztet sikerült már rögtön az elején, és azóta is azt használunk teljes megelégedettséggel, mert ebben a pékségben ez elengedhetetlen.

KME_Odon_5

-- Hány fajta termék található a pékségben?

-- Ezzel a kérdéssel megfogtál! :-) Jelenleg körülbelül 60-80 terméket állítunk elő a pékségben. Külön szeretném kiemelni, hogy 18 különböző tésztából készítjük termékeinket szemben egyes pékségekkel, ahol ezt 3-4 tésztából teszik.

-- Távlati célok?

Szeretnénk még mintaboltokat nyitni Miskolcon, hogy még több emberhez eljussunk és még több elégedett visszatérő vásárlónk legyen.
Itt szeretném még megemlíteni, hogy egy hónappal ezelőtt hozzánk is eljutott a kiváló minőségű Cserpes Sajtműhely termékválasztéka, amely tökéletesen kiegészíti a mi termékeinket.

A bolt adatai:
Nyitva tartás: munkanapokon: 06:00-18:00, szombaton 06:00-14:00
Cím: 3525 Miskolc, Városház tér 13.
Telefon: +36 70 563 4630
Honlap: http://odonpekseg.hu/ és http://odonpekseg.hu/tejivo.html