Tudtad? Most van a védett kerékpársávok nemzeti hete


No persze nem nálunk, hanem az Egyesült Államokban.
Ebből az alkalomból a People for bikes többször is foglalkozott a védett kerékpársávokkal, írásaik érdekesek, ezért a lényeget összefoglaljuk magyarul.
A téma azért (is) fontos, mert egy jó védett kerékpársáv őrülten meg tudja dobni az adott útszakaszon bringázók számát, tényleg el tudja tolni a kerékpárral és az autóval közlekedők arányát.

De mi az a védett kerékpársáv?

Faék egyszerűségű találmány. :-)
Olyan kerékpársáv, amelyet a mellette lévő gépjármű forgalmi sávtól egy folytonos vonal felfestésénél markánsabban határolnak el.

Az elválasztásra egy csomó megoldás lehetséges, a legfontosabbak:

  • a kerékpársáv vonala helyett két vonal felfestése, közöttük forgalom elől elzárt terület kijelölése -- itt még nincs mechanikai védelem, de van valamilyen szélességű biztonsági terület (ami egyébként erősíthető, ha pl. a biztonsági területen virágládákat helyeznek el),
  • pollersor, letétele a kerékpársáv és a gépjármű forgalmi sáv közé,
  • gömbsüvegsor alkalmazása,
  • a haladó gépjárművektől gépjármű-parkolósávval is el lehet választani a kerékpársávot,
  • elválasztás épített szigettel.

Egyrészt tehát -- az elválasztás módjától függően -- közepes vagy nagyon erős fizikai szeparációt biztosít a kerékpárok és a többi jármű forgalma között, másrészt viszont a kerékpárost mégis jármű módjára, az úttesten vezeti. Ezzel kiküszöböli a Magyarországon gyakran alkalmazott barbár létesítménytípus, a gyalog- és kerékpárút egyik legsúlyosabb hibáját: az előre programozott gyalogos-kerékpáros konfliktusokat.

A védett kerékpársávok amerikai forradalma 2009-ben kezdődött, azóta 26 havonta megduplázódik a számuk.
Május 9-13 között pedig a védett kerékpársávok hetét ünnepli az USA.

Protected bike lane

(Forrás: NACTO)

Az ebből az alkalomból készült infografika alapján megismerhetjük, hogy milyenek is az amerikaiak kedvelt védett kerékpársávjai.

Milyenek a védett kerékpársávok?

  • 45%-uk mechanikai (kerítés, növények, stb.) módon elválasztott,
  • 30%-uk parkolósávval elválasztott,
  • 25%-uk pollerekkel elválaszott.

Persze azért ott sem minden tökéletes: csak 57%-uk irányhelyes, 43% kétirányú.

Ma már 34 amerikai állam 82 városában vannak védett kerékpársávok.
Az új sávok utcáiban létesítésük első évében átlagosan 75%-kal nőtt meg a kerékpárforgalom, de van olyan hely (Chicago), ahol 171%-os a növekedés.

A kerékpárral közlekedők baleseti kockázata átlagosan 28%-kal csökkent.
Bónusz: a védett kerékpársávok mellett haladó autósok is konfortosabbnak, stresszmentesebbnek érzik a haladást.

21

(Fotó: http://www.worldwidecyclingatlas.com)

Nyertesek a gyalogosok is, mert a védett kerékpársávoknál 56%-kal csökkent a járdázó bringázók száma. Sőt, a védett kerékpársávok csillapító hatásával összefüggésben még a gyalogoselütések száma is kevesebb.

Eközben Magyarországon egy nyilvánvalóan egyre leépültebb politikus ostobaságaitól hangos a sajtó.
Pedig lehetne értelmesen építkezni, a feltételek már adottak.