KRESZ-feszten jártunk


A megyei baleset-megelőzési bizottság meghívására részt vettünk a megyei és a városi közlekedésrendészet által alsós gyerekek számára szervezett közlekedési délutánon, a KRESZ-feszten.

20130926_144914

Sátrunkban a  több száz gyermeket tesztekkel vártuk, amelyek hamar elfogytak, mert a megnyerhető láthatósági matricák (amelyeket a Közlekedéstudományi Intézettől kaptunk) nagy vonzerőnek bizonyultak. A bringás puzzle kirakása jól megmozgatta az iskolások fantáziáját, volt, amikor 15-20-an álltak sorba, hogy ők is kirakhassák a kerékpáros jelenetet ábrázoló képet.Lelkesek voltak a kicsik a jelzőtábla-felismerő versenyben is.

20130926_142309

A rendezvény célja annak a korosztálynak a megszólítása volt, akik kerékpárjaikkal már kimerészkednek az utakra, ám szabályismeretük, felelősségtudatuk, koncentrálóképességük még korlátozott. Ezért örömmel tettünk eleget a meghívásnak, igyekeztünk segíteni a gyermekek tudatos közlekedővé nevelését.

20130926_142322

Frissítés:

Rengeteg kitűnő képet kaptunk a rendőrségtől. Az itt következő galériában szereplő fotókat Stefán János rendőr főhadnagy készítette, köszönjük!

A galériáért kattintsatok kis képre!

KRESZ-feszt 2013. szeptember 26.