Így segít a vonal – hogy ne üsd el


Biztonságosak-e a gyalogos-átkelőhelyek?

A gyalogos-átkelőhelyek kijelölésének célja, hogy a veszélytelen áthaladás lehetőségét nyújtsák az úttesten egyébként nagy sebességgel haladó, nagy tömegű gépkocsik között átkelő emberek számára.

Ehhez képest a Kerékpáros Miskolc Egyesület 2018-ban végzett online kérdőívét kitöltők több mint fele arra a kérdésre, hogy az elmúlt egy évben érezte-e magát zebrán életveszélyben, igennel válaszolt.
Ez persze a szubjektív biztonságérzetet vizsgáló kérdés, és bármennyire baj a szubjektív biztonságérzet hiánya, ettől még objektíven nézve biztonságosak lehetnek a zebrák.

De nem azok, vagy legalábbis nem eléggé azok.
A statisztikák szerint az összes gyalogoselütés több mint 40%-a gyalogos-átkelőhelyen következik be.

Miért történnek a gyalogoselütések?

Szintén a statisztikák szerint a gyalogoselütések több mint 80%-át a vezetők okozzák. Az elütött gyalogosok túlnyomó többsége tehát nem hibás.

A háttérben meghúzódó okok persze szerteágazóak, de nagyon jelentős a szerepe az átkelőhelyek műszaki kialakításának.

Mi lehet a megoldás?

Egyszerű matekkal belátható, hogy semmiképp sem az, ami néhány éve divatos, hogy fülest, meg mobiltelefont festenek a gyalogosoknak a zebrák felállóhelyén. Mint fentebb láttuk, a gyalogoselütések jellemzően egyáltalán nem ezért történnek.

A megoldás komplex, soktényezős.

Már az is segíthet picit a helyzeten, ha beszélünk az átkelés biztonságáról, ha foglalkozunk a problémával, és fölhívjuk rá az emberek figyelmét.

A legjobb eredményt azonban a zebrák magas színvonalú műszaki kialakításától várhatjuk. Ebbe nagyon sok kisebb-nagyobb dolog tartozik, és bele kell érteni a folyamatos fenntartást is, most azonban egyetlen elemmel, a megállás helyét jelző vonallal foglalkozunk.

Miben tud segíteni a vonal?

A megállás helyét jelző vonal zebrák előtti felfestése nem új találmány, az Egyesült Államokban például már nagyon hosszú ideje alkalmazzák.
A legutóbbi években Európában is széles körben terjed.

Természetesen nem nyújt 100%-os garanciát, ám nagyon hatékony, mert szinte fillérekből növelhető a biztonság.

Ha a gépjárművezetők is tudják, ismerik, hogy mi a vonal célja, ennek megfelelően a vonal előtt megállva adnak elsőbbséget a gyalogosoknak, az több okból is biztonságosabb, mintha közvetlenül a zebracsíkozás előtt állnának meg.

A lényeg, hogy a vonal segítségével pufferterület, biztonsági terület jön létre a megálló jármű eleje és zebra között.
Így az átkelő, vagy átkelni szándékozó ember nem kerül a gépkocsik holtterébe. Különösen a nagyméretű gépkocsi (és ilyenek már a SUV-ok is) és az alacsony termetű ember, gyerek a veszélyes kombináció.

Megmutatjuk egy Lengyelországban készült videón, hogy mire jó a vonal, és hogy miért baj, ha mégis túl közel festik fel a zebracsíkokhoz.

A videón szépen látszik, ahogy a kék kamion és a bordó személyautó a vonal előtt áll, és átengedi a vezetők által észlelt gyalogosokat. Majd miután az átkelés befejeződött, a két gépkocsi elindul. Ám pont ekkor érkezik a zebrához két újabb gyalogló, egyikük kerékpárját tolva. Az álló gépkocsikat látva megkezdik az átkelést. Azonban a kamion vezetőjének holtterében mozognak, a vezető nem észleli őket, így megtörténik a baj.
A megállás helyét jelző vonal a zebrától csak 1, esetleg 2 méterre lehet. Ha a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően a zebrától 5 méterre festették volna föl, ez a gyalogoselütés jó eséllyel megelőzhető lett volna.

Különösen veszélyesnek számítanak a párhuzamos közlekedésre kijelölt utakon kijelölt gyalogos-átkelőhelyek. Nemcsak a nagy átkelési távolság (gyakran kell három, vagy annál több forgalmi sávot keresztezni), hanem már önmagában a két azonos irányú sáv veszélyes. Mert bár a KRESZ szabályai szerint a vezetőnek nem szabadna behaladni a zebra területére, ha a másik sávban valaki megállt a zebra előtt, ez a gyakorlatban mégis sűrűn előfordul.
Ilyen esetekben paradox módon a szabálykövetően megállt gépkocsi súlyosbítja a helyzetet. Méghozzá azzal, hogy nagy, takaró felületként megnehezíti az átkelő gyalogos és a másik sávban érkező szabálytalan gépkocsi vezetője közötti kölcsönös észlelhetőséget.
Ha azonban az első gépkocsi nem közvetlenül a zebracsíkok előtt áll meg, az említett kölcsönös észlelhetőség lényegesen jobb lehet. Mutatjuk rá a példát. Az első képpáron a másodikként érkező személyautó vezetőjének látómezőjét ábrázoltuk, ha az első autó közvetlenül a zebra előtt, illetve ha 5 m-rel a zebra előtt áll.

A bal oldali képről fontos tanulság olvasható le.

A közeledő autó 13,5 méter távolságban van a zebrától, vezetője a zebra előtt álló autó takaró hatása miatt még ebből a távolságból sem látja a behaladó gyalogost. Átlagos körülmények között a veszély észlelésétől még 30 km/h sebességről is kb. 17 méter szükséges az autó megállításához, 50 km/h sebességről pedig 33 méter.

Ha tehát csak azt követően kezd el valaki fékezni, miután észleli a takarásból kilépő gyalogost, 30 km/h kiindulási sebesség esetén is mindenképpen elüti őt, 50 km/h-ról lassítva pedig még ki sem alakul a fékhatás (hiszen még a reakcióidő alatt megtett úton lesz).

A második képpáron ugyanazt a helyzetet ábrázoltuk, mint az elsőn, azonban a zebrán haladó gyalogos szemszögéből. Látómezője rettenetesen beszűkül, amikor az első autó közvetlenül a zebra előtt ad elsőbbséget, de látja a közeledő veszélyt, ha az első autó 5 m-rel a zebra előtt áll.

Ábráinkhoz hagyományos építésű személygépkocsit használtunk. Nagyobb gépkocsik (SUV, teherautó, autóbusz) takaró hatása ennél sokkal durvább.

Hol van ilyen vonal Miskolcon?

Miskolcon egyelőre két helyszínen találkozhattok velük, párhuzamos közlekedésre kijelölt útszakaszon.

Az egyik az Árpád utcán van, a szolgáltatóház előtt. Ezen az útszakaszon a megelőző és a következő zebra is jelzőlámpás biztosítású, ez azonban nem.
Az átkelőhely forgalma jelentős, használói között nagy a gyermekek, idősek, tehát a korlátozott közlekedőképességűek aránya.

A másik az Avason, a Klapka György utcán a SPAR előtti átkelőhely.
Bár középsziget itt is van, az átkelő azon oldalán, ahol közvetlenül a zebra előtt nyílik meg a balos kanyarodósáv, a zebra előtti szakasza forgalom elől elzárt területre módosult, így ezen az oldalon egyharmadával csökkent az áthaladási távolság.

Miért festették föl ezeket a vonalakat?

A Kerékpáros Miskolc Egyesület már a 2018 – 2020 között készült zebratanulmányában bemutatta a megállás helyét jelző vonalra vonatozó külföldi példákat, és ajánlotta a hazai alkalmazást. Ebben Miskolc első lehetett volna, de a város ekkor még nem látott benne fantáziát.

A megállás helyét jelző vonal értelme, hasznossága azonban a szakmai közvélemény innovatívabb részében megértésre talált, így a 2022. évi Közlekedési Kultúra Napjára mind a Magyar Közút Nzrt., mind a Budapest Közút Nzrt. az általa kezelt hálózaton 100-100 db átkelőnél vállalta a felfestést.

Ehhez a programhoz csatlakozott a Kerékpáros Miskolc Egyesület javaslatára Miskolc Önkormányzata is, ezért készülhet el május 11-ére az első két felfestés Miskolcon is. A program helyi elindulásához komoly segítséget kaptunk a Területi Balesetmegelőzési Bizottságtól.

Lesz folytatás?

Reményeink szerint igen.

Miskolc Polgármesteri Hivatala, amely az önkormányzati utakat kezeli, az idei évben további 12 helyszínen tervezi a gyalogos-átkelőhelyek előtt megállás helyét jelző vonal festését.

A helyszíneket a polgármesteri hivatal a közlekedésrendészet, az önkormányzati rendészet és egyesületünk bevonásával már kijelölte.

A POSZT CÍMKÉPE

Az egyik első hazai, gyalogos-átkelőhely előtt felfestett megállás helyét jelző vonal Budapesten, a Gazdagréti lakótelepen, néhány nappal létesítése után, 2022 áprilisának végén.

A képen szembeötlő hiányosság, hogy az átkelőhely előtt a felezővonalat bár sűrítették, de nem alakították záróvonallá.

Címkép forrása: Abelovszky Tamás

Látómezőket szemléltető rajzok: Vascsák Roland