ÉMOP átadás és kerékpáros fórum az új nyomvonalról


Amint azt bizonyára sokan olvasták már, 2012. november 13-án, kedden hivatalosan is átadták a kelet-nyugati irányú kerékpáros nyomvonalat, amely az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) pályázat keretei között került kialakításra.

A hivatalos átadáson egyesületünket Kunhalmi Zoltán képviselte.

Az átadó ünnepségről készült sajtóbeszámolót elolvashatjátok a MiNap oldalán, a Miskolci TV ezzel kapcsolatos híradását pedig ide kattintva nézhetitek meg. Zoltán az átadáson elmondott beszédét ide kattintva tölthetitek le.

Az átadás és az új nyomvonal kapcsán novemberben különleges találkozót tartunk. A KME tali ezúttal egy kerékpáros fórumnak ad majd teret, ahol minden miskolci kerékpáros szeretettel várunk! Mivel sokan már a hivatalos átadás előtt is haszálták, használtuk az új nyomvonalat, mostanra már képesek lehettünk felmérni előnyeit és hátrányait egyaránt.

A fórumon közösen áttekintjük a teljes kelet-nyugati nyomvonalat és a jelenlévőknek is lehetőségük lesz kifejteni véleményüket az új infrastruktúráról. A találkozóra meghívtuk Takács Katalin projektvezetőt is.

Kérünk benneteket, hogy minél többen vegyetek részt a találkozón, mondjátok el meglátásaitokat, hogy azokat lehetőségeinkhez mérten továbbíthassuk majd az illetékes szerveknek és személyeknek!

A találkozó helyszíne: Szikra Alapítvány -- Civil Ház, Weidlich-udvar, 4. emelet (Miskolc, Széchenyi utca 19. -- térkép)
A találkozó időpontja: 2012. november 15. csütörtök, 17 óra

Számítunk rátok!