Már 30-szor kétirány az egyirány

Írta KunZol - 2014. december 18. csütörtök - Fenntartható közlekedés, Hírek, Közlekedés - 1 hozzászólás

A kerékpáros közlekedés feltételeinek javítására az egyik legegyszerűbb lehetőség az egyirányú utcák megnyitása kétirányú kerékpáros közlekedésre. Miskolcon 2011-ben nyílt meg először egyirányú utca kétirányú kerékpározásra, a Kerékpáros Miskolc Egyesület azóta is minden évben kezdeményezi újabb utcák megnyitását. A nyilvánvaló előnyök ellenére sem mindig egyszerű megegyezni a várossal a következő évi programról, és általában a megvalósítás is lassan halad. A haladás azért így is folyamatos, bár megítélésünk szerint — különösen a nemzetközi gyakorlattal összevetve — elég lassú.
Az idei munkák befejeződtek, posztunkban megnézzük, hogy állunk ezen a téren.

Mi történt eddig?

A legnagyobb durranás 2011-ben történt: akkor öt egyirányú utca kapott kivéve kerékpár táblákat, és közülük a legfontosabb a 3 km-es Andor–Görögszőlő–Szarkahegy útvonal volt — többen közületek talán már nem is emlékeznek rá, hogy addig bizony illegálban lehetett csak kijutni a városból Miskolc talán legfontosabb bringás útvonalán. A táblázás nem kis feladat volt: mintegy 100 kiegészítő táblát kellett kihelyezni, a nagy hossz és a sok becsatlakozó utca miatt. Ezen az útvonalon később még kellett utóvédharcokat folytatni, de mára a helyzet megállapodott, a kétirányú kerékpározás legalizálása ezen az útvonalon pedig az akkoriban alakuló Kerékpáros Miskolc Egyesület első fontos eredményeként vonult be a történelembe. 🙂

2012-ben a várkörnyék, a Huba utca, a belvárosban pedig a Rákóczi utca vált európaibbá attól, hogy mindkét irányban kerékpározhatóvá tették.

2013-ban főként martintelepi, és a Csabai kapu nyugati oldalán fekvő utcákkal folytatódott a fejlődés.

Idén, 2014-ben hálózati szempontból viszonylag kisebb jelentőségű utcák nyíltak meg, a pontos jegyzéket megtaláljátok honlapunk infralistájának negyedik lapfülén.

Mi az, ami elmaradt?

2011-ből:
• Egyetemi Lidl melletti szervizút (a Lidl 2011-ben ellenezte)
• Papszer (komolyabb forgalomtechnikai tervet igényel)
2013-ból:
• Bottyán János utca (a Vezér és a Semmelweis utca között)
• Petneházy utca
• Semmelweis utca
Az idei évben:
• Batthyány utca (a Tárkányi u. és Kossuth u. torkolata között)
• Kossuth utca
• Losonczy István utca (Felsőhámor)
• Palota utca (Felsőhámor)
• Patak utca
• Tárkányi utca

Hol szeretnénk jövőre folytatni?

Először is: az eddigi elmaradások bepótlásával.
Ezeken túl 2015-ben a következő egyirányú utcák kétirányú kerékpározásra történő megnyitását kérjük a várostól:
• Avasalja
• Árpád utcai szalagházak mögötti névtelen szervizút (kisépítéssel)
• Bocskai utca egyirányú szakasza
• Deák Ferenc utca
• Farkas Jenő utca
• József Attila út felüljáró alatti egyirányú szervizútja a déli oldalon
• Katowice utca
• Martinovics utca egyirányú szakasza
• Névtelen utca a Búza téri piacnál, a csarnok keleti oldala mellett
• Névtelen utca, a Dankó Pista utcát a Vörösmarty utcával köti össze
• Szinyei Merse Pál utca kisvasúttal párhuzamosan haladó szakasza
• Toronyalja
• Világ utca

Mint látjátok, elég sok utcában működik már ez a forgalmi rend. Az első utcák átadása előtt nem kevés vészmadárkodást lehetett hallani. Nos, ezt az élet nem igazolta. 2011 óta még egyik átadott utcában sem történt baleset az új forgalmi rend miatt.
Ezekben az években azonban valamelyest javult a közlekedési morál, egyre több autós közlekedik jobban figyelve, vigyázva a kerékpárosokra.

Szétnéznél a bringásbarát egyirányú utcákon?

A Miskolcon kétirányú kerékpáros közlekedésre megnyitott egyirányú utcák fotóalbumait a Kivéve kerékpár Facebook oldalunkon találjátok — az oldal már él, a képek utcák szerint rendezve majd januártól jönnek. Lájkolni addig is ér. 🙂

Egy hozzászólás érkezett

  • dawes szerint:

    ezek az eredmények a városunkon belüli kerékpározás elterjesztése szempontjából véleményem szerint fontosabbak mint a járdákra festett sárga csíkok.

    nagyon bízom benne hogy az elmaradt utcák is sorra kerülnek 2015ben.

Minden vélemény számít!