Menetrend a Szinva Zöld Folyosó ötletelős tekerőshöz


Az Európai Mobilitási Hét keretében szeptember 24-én, szombaton olyan esemény lesz, amilyenre Miskolcon még nem volt példa.

A Szinva Zöld Folyosó Közösségi Tervezése a Szinva partjának biciklis végigbarangolásával folytatódik, de az is részt vehet, aki csupán valamelyik tervezési helyszínhez csatlakozna, akár csak tájékozódás céljából, akár mert elmondaná véleményét, javaslatát.

A csapat 10:00 órakor a Majális parkban, a buszfordulónál a Szinva mellett találkozik, ahol Vascsák Roland, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnökhelyettese várja az érdeklődőket, majd Szunyogh László, Miskolc főépítésze köszönti a résztvevőket és indítja el a közös gondolkodást.

Innen 10:30-kor indulunk tovább, kényelmes tempóban, útközben ahol szükséges meg-megállva, hiszen nem versenyezni megyünk, hanem az ötletelés a lényeg. Járatlan területeket is érintünk, néha tolni fogjuk a bringát. Az útvonalat végigkerékpározóknak mountain bike ajánlott!

Az útitervet táblázatba foglaltuk. Az egyes helyszíneken frissítő és nasi lesz.

ÉRKEZÉS HELYSZÍN INDULÁS TÁVOLSÁG
10:00 Majális park buszforduló, Szinva mellett 10:30 0,0 km
10:50 Hegyalja u., Szinva híd 11:15 2,1 km
11:50 Kiliándél garázssor melletti teresedés 12:15 3,0 km
13:00 Győri kapui Szinva partszakasz Gyula utcai részén 13:25 3,5 km
13:45 Zrínyi Gimnázium mögötti partrész (Neptun Búvárklub feliratnál) 14:10 1,7 km
14:50 Kóris Kálmán utcai garázssor az Andrássy Technikum mögött 15:15 2,3 km
15:30 Selyemréti strand mögötti partszakasz 16:00, program vége 1,0 km

A teljes útvonal hossza 13,6 km.

Az egyes tervezési helyszíneken a csapatot tájépítész és az önkormányzat szakembere várja, és ezeken a helyeken bicikli nélkül is bárki bekapcsolódhat a közösségi tervezésbe. Cél annak föltérképezése, hogy az adott helyszínből mit lehet kihozni, hogyan tehető vonzóvá a miskolciak és az ide látogatók számára.
A helyszínek és a tervezett részvételi idejük:

  • Hegyalja utca, a Székely utca végi gyaloghíd közelében: 10:00 – 12:00,
  • Dél-Kilián garázssor mellett: 11.00 – 13:00,
  • Győri kapui patakpart, a Tímármalom és Gyula utcák torkolata vonalában: 12.00 – 14:00,
  • Zrínyi Gimnázium mögötti partszakasz (Neptun Búvárklubnál): 13:00 – 15:00,
  • Hadirokkantak/Kóris Kálmán utcai Szinva-szakasz (mindkét oldal: kutyafuttató, illetve garázssor): 14:00 – 16:00,
  • Selyemréti strand mögötti déli oldali partszakasz: 14:00 – 16:00.

Az időjárás várhatóan kegyes lesz hozzánk, de ha mégis esősre fordulna, a program elmarad, ebben az esetben későbbi időben pótoljuk. A program esetleges elmaradásáról, az esőnapról a program Facebook eseményénél adunk hírt, ezért érdemes figyelned a Facebook eseményt!

Várunk, gyere, tedd oda magad a Szinva Zöld Folyosó közösségi tervezéséhez!