Nemrégiben a városi média kétszer is hírt adott róla, hogy kerékpárút fogja összekötni Komlóstetőt a várral. Sorozatunk mai és következő részében a már megszokott címlapképekkel, a műholdképre rajzolt útvonal megmutatásával és rövid szöveges leírással ennek az útvonalnak a megismerésében segítünk, hogy lássátok, mi van a hírek mögött. A mai részben Mexikóvölgyig jutunk el.
A projektútvonal a Szántó Kovács János utcán kezdődik, itt mintegy 100 m hosszban kerékpáros nyomokat pingálnak, majd ezt teszik a Vörösbérc utcában is.
A Vörösbérc utca burkolatának végén indul az önálló, aszfaltburkolatú kerékpárút, amely nagyrészt a meglévő gyalogösvény helyén létesül. A terep adottságai, az ebből következő vonalvezetése miatt hivatásforgalomban leginkább pedelec kerékpárral lesz használható. Miért? A Komlóstetőről indulva az első 900 métert végig esésben (lejtőben) kell megtenni, ami az ellenkező irányban ugye emelkedőt jelent. A legnagyobb hajlásszög 9% lesz, szerencsére viszonylag rövid és egyenes szakaszon. De sűrűn fogják egymást váltani 4%, 6,5%, 7,0%, 7,2%, 7,5% meredekségű szakaszok, esetenként kanyarulatokban is.
A villamos távvezetéknél, egy 20 m sugarú balos kanyarulattól fordul a kocka: az eddig esésben haladó útvonal emelkedésbe vált, nem is kicsibe: 8,0 – 8,5%-osba. Ebben az ívben nem lesz szélesítés. Bő száz méter hegymászás után következik az újabb lejtő, a már megszokott meredekséggel.
A hegyipálya fílinget tovább fokozza egy jobbos, egy balos, majd egy újabb jobbos kanyarulat, rendre 20,5 m, 5,00 m, illetve 10,05 m ívsugárral. Szerencsére mindhárom kanyarulatban bőségesen kiszélesítik a kerékpárutat, csökkentve ezzel (de nem kizárva) az ütközések veszélyét.
Röviddel a szerpentin után a nyomvonal eléri a meglévő erdészeti kiszolgáló utat, amelyet a Mexikóvölgyi útig leburkolnak, és amely az eddigiekhez képest lankásnak is nevezhető: az esés hajlásszöge fokozatosan csökkenő: 6,85%-tól egészen 4,00%-ig.
FUN FACT
A tervezői realitásérzék csúcsa a sorompó körüli forgalmi rend.
Tehát biztos ami biztos alapon a sorompót egész nap kikerülő kerékpárok mindkét irányban elsőbbséget fognak adni a folyamatosan lezárt, naponta néhányszor fölnyitott sorompónak.
Adósok vagyunk még a szélességértékekkel.
A kétirányú kerékpárút burkolatszélessége 2,25 m lesz, 0,5 – 0,5 m padka járul.
Az erdészeti kiszolgáló út burkolatszélessége 3,00 m, szintén 0,5 – 0,5 m padkával. Ez a kerékpárúténál erősebb pályaszerkezettel épül.
A sorompó kikerülését biztosító egyirányú kerékpárutak tervezett burkolatszélessége csak 1,00 m, ez kevés.
(Folytatjuk.)