Régi és fontos vágya a miskolciaknak és a környékbeli településeken élőknek, hogy a várost kerékpárral durva kerülőutak nélkül lehessen elhagyni és elérni, a meglévő főközlekedési utakkal párhuzamos kerékpárutakon. Ezt az igényt képviselte a Kerékpáros Miskolc Egyesület is, amikor a 2014-től kezdődő uniós ciklus előkészítő munkabizottságában ezen nyomvonalak fontossága mellett érvelt, szerencsére sikerrel.
A hivatásforgalom szempontjából főként az északi, keleti és déli irányról beszélünk – a nyugati irány, a Bükk egyenrangú fontosságú, de mégis más jellegű történet.
Közülük az első (az északi), a Bosch – Katalin kerékpárút néven hírhedtté vált műszaki hulladékhalmaz máig sem vált alkalmassá funkciója megfelelő betöltésére (azt követően sem, hogy a kért javítások egy részét a város nagy nehezen elvégeztette, miután bejelentésünket kivizsgálva a közlekedési hatóság ideiglenesen lezáratta a kerékpárutat).
Mostani posztunkban (és a következőben) a déli kapcsolattal foglalkozunk: megnézzük, ennek tervei jobban sikerültek-e, mint az északi kapcsolaté. Egy későbbi posztban pedig a keleti kapcsolat is sorra kerül.
Tehát a déli, Mályi – Miskolc.
Mivel az egyszámjegyű főúton a kerékpározást jelzőtábla tiltja (persze ha nem lenne tiltott, akkor sem lennének kerékpározásbarátak a körülmények), jelenleg a két település közötti mintegy 3 km-es távolságot szabályosan csak 4 km kerülőúttal (összesen 7 km-t kerékpározva) lehet megtenni, ez jogsértő helyzet. A 3 jelű út Mályi átvezető szakaszán a kerékpársáv már nagyon régen megvan, és a Miskolc közigazgatási határáig vezető kerékpárút is jó ideje elkészült. Miskolc most a két település összekötésének utolsó szakaszát tervezi megépíteni.
A tervezési szakasz városunk közigazgatási határától indul.
A 2,30 m burkolatszélességű kerékpárút aszfaltszőnyege 1,00 – 1,00 m-es padkákkal a 3 jelű út szelvényezés szerinti jobb (tehát a keleti) oldalán vezet, nagyrészt párhuzamosan a 3-as út koronájával.
A kerékpárút vonalvezetése viszonylag egyszerű, kevés műtárggyal, de van egy kuriózum is.
Miskolc határában valami olyasmi fog készülni, amire városunk történetében még nem volt példa.
Itt ugyanis valahogy keresztezni kell a 3 jelű útról a 304 jelű útra (az autópálya felé) vezető, hivatalosan 25608 jelű ágat, amely ráadásul sokkal magasabban fekszik, mint a kerékpárút.
Az eredeti beruházói-tervezői elképzelés szerint itt nagyot kellett volna kerülni. A KME azonban javaslatot tett a tervek módosítására, és ezt ebben az esetben a fővárosi tervezőcsapat is támogatta, végül pedig a holding is elfogadta. A terveket javaslatunknak megfelelően újragondolták, módosították. Így a kerékpárforgalmat különszinten, új műtárggyal vezetik át az autópályára vezető ág alatt. Ez azt is jelenti, hogy a kerékpárút forgalma nem találkozik a gépkocsikkal.
A MŰTÁRGY
A műtárgy teljes hossza 29,13 m lesz, ebből 17,34 m a teljesen zárt alagút, amelynek azonban lesz közvilágítása. Meg is mutatjuk az aluljáró néhány rajzát.
Ilyen lesz hosszában:
És így lehet majd átmenni az autópálya felé vezető ág töltésében:
(Ez a két rajzrészlet a Roden Mérnöki Iroda 1903-3_B018_02 számú tervlapjáról készült kivágat.)
A kerékpáraluljáró elhagyását követően a nyomvonal a 3 jelű út mellé tér, amelynek meglévő felüljárója alatt, majd enyhe jobbos ívben vezet tovább.
A tervezési szakasz a 304 j. út (az autópályára vezető út) és a Déli utca jelzőlámpás csomópontja előtt végződik. Ide kerül majd az önkiszolgáló szervizpont, amiről az év elején szavaztatok.
Lakott területen kívül általában egyszerűbb kerékpárutat tervezni. A gondok általában a sűrűbben beépített városi környezetben kezdődnek, ahol minden felületet elfoglal az autózás. Így van ez most is. Azt pedig, hogy mivel van gond, megtudhatjátok sorozatunk következő részéből.
(Folytatjuk)