Bringázz a munkába!


A városi biciklizés a szabadságot jelenti. Olyan, mintha a tömeg felett lebegnél. Én a biciklin semmitől sem félek. Ugyanez nem mondható el az életem többi részéről. A biciklin ülve úgy érzem, én vagyok a legjobb, összhangban magammal és a várossal.
(Candace Bushnell)

A Bringázz a munkába! nemzetközi kampány, amelyet a világ számos országában megtartanak, azonban egymástól függetlenül szervezve.

1. A kampány külföldön

Az első, munkahelyre bringázásra ösztönző Bike to Work Day (bringával a munkába nap) 1956-ban volt, és az Amerikai Kerékpáros Liga szervezte.

A munkába bringázó nap, vagy hét az Egyesült Államokban most is nagy népszerűségnek örvend, legtöbb helyen tavasszal tartják. Sőt, már munkába bringázós hónap is létezik, pl. Washington államban.

A kampány Európában is népszerű, Svájcban pl. az eredeti, Bike to Work Day néven honosodott meg.

Mindig júniusban tartják, és négyfős csoportok vehetnek benne részt. Június hónapban a munkanapok több mint felében kerékpárral kell munkába járniuk, de megengedett a kerékpár kombinálása közösségi közlekedéssel, illetve minden nap lehetőség van rá, hogy a csapatból 1-1 tag ne kerékpárral, hanem valamilyen más módon, de mindenképpen saját izomerejéből menjen munkába (pl. gyalogosan, vagy akár gördeszkával). Akik szorgalmasan regisztrálják megtett útjaikat, értékes ajándékokat nyerhetnek, pl. bringákat, bringás GPS-t, vasúti utazást, stb. Azok a csapatok, amelyeknek minden tagja teljesítette ezt a követelményt, az egyéni nyeremények mellett külön csapatnyereményekkel is gazdagodhatnak. Svájci sajátosság, hogy a munkaadók a kampányban részt vevő munkavállalóik után részvételi díjat fizetnek a kampány szervezőinek.

Németországban a Mit dem Rad zur Arbeit kampányt az ottani kerékpárosklub és egy egészségbiztosító szervezi.

A kampány június elsejétől augusztus 31-ig tart, ezalatt 20 alkalommal kell munkába tekerniük a regisztrált résztvevőknek, akik ? hasonlóan a többi példához ? nyereménysorsoláson vehetnek részt, ha teljesítették a penzumot. Az egyéni részvétel mellett a németeknél is lehet csapatokat alakítani, és megérheti, hiszen a csapat-főnyeremény 1000 euró értékű hőlégballon-utazás (2013-ban).

A kampány keretében keresik a kerékpáros szempontból legaktívabb munkahelyet is.

Ausztriában a Radlobby 2011-ben szervezte az első kampányt, Radelt zur Arbeit címmel.

A kampánynak tagsági igazolványa is van.

Az osztrákok megszólítják a munkáltatókat is: készítettek egy olyan kalkulátort, amellyel a cégek megbecsülhetik, mennyi megtakarítást érhetnek el, ha munkavállalóik egy része kerékpárra vált.

Szlovákiában a kampány Do práce na bicykli néven fut, és a holland nagykövetség is támogatja.

Példaképpen említjük, hogy a 80 ezres Besztercebánya kampányában mintegy 100 fő vesz részt, ez kb. annyi, mint a miskolci résztvevők száma.

2. A kampány itthon

Magyarországon a kampányt az akkori Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2007-ben indította el.

A kampányokat 2008-tól ténylegesen a Magyar Kerékpárosklub szervezi.

Itthon évente kétszer, tavasszal és ősszel dübörög a kampány, amikor öt héten át, kampányonként összesen nyolc alkalommal kell a munkahelyre, vagy a suliba bringáznod, ha részt szeretnél venni a kampányban.

További információkért keresd fel a kampány oldalát!

2013-ban az őszi kampányban videopályázat is volt, két pályamunkán is örömmel ismertük föl a miskolci utcákat, amelyeken mi is tekerünk. Balog Laci 3. helyéhez gratulálunk! Szívünknek különösen kedves Gávay Bence videoja, hiszen Bence egyesületünk aktív tagja.

3. Miért bringázz Te is a munkába?

Mennyi okot szeretnél rá, ha 11-et sorolunk fel, elég lesz? 🙂

  1. Lényegesen olcsóbb, mintha autóznál. Egy lánccsere, 1-2 defekt még mindig összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint a benzin, a súlyadó, a parkolóbérlet, stb.
  2. Külön edzés nélkül is fitten tartod magad a napi tekeréssel.
  3. Nem kényszerülsz a dugóban várakozni.
  4. Ha szeretnéd, hogy akár saját bringa nélkül is bringázhass a munkába, ismerd meg és lájkold a Kerékpáros Miskolc Egyesület Közbringát Miskolcnak! kampányát!
  5. Pénzt takarítasz meg a társadalomnak is, hiszen egészségi állapotod a rendszeres bringázás következtében jobb lesz, nem fogsz annyiba kerülni a TB-nek.
  6. A reggeli élénkítő tekerés után jobb, hatékonyabb leszel a munkahelyeden.
  7. Minél több bringás van az utakon, annál biztonságosabbá válik a közlekedés az egyes bringás számára (safety in numbers elve). Így bringázva magad is hozzájárulsz, hogy a többiek nagyobb biztonságban tekerhessenek, ahogy ők is növelik a Te biztonságodat.
  8. Bicajjal nem vagy kitéve annak, hogy rád tüsszentenek, rád köhögnek, vagy fertőzést szedsz össze, ami közösségi közlekedési jármű használatakor előfordulhat.
  9. A rendszeres kerékpározás csökkenti a csontritkulás esélyét, ez különösen nők számára fontos.
  10. Autóban ülve több károsanyagot lélegzel be, mint bringázva. A kerékpárosokat a kereszteződésekben, csomópontokban ugyan nagyobb terhelés éri, de az autókban folyamatosan magas a károsanyag-koncentráció szintje.
  11. Kerékpárral közlekedve nem gond többé a parkolóhely-keresés.

Már tudod, hogy miért. A következő kérdés a hogyan? Ha részt vennél a következő kampányban, itt nézz szét: Hogyan vehetsz részt a Bam! kampányban?

Bam! gyakori kérdések

Tehát rajta, találkozzunk a következő kampányban!

AZ OLDAL CÍMKÉPE

Miért bringáznak a hollandok munkába (is), és miért nem bringázunk mi magyarok?
Sok okból.
Az egyik szinte ordít címképünkről.
Guus Baggermans képe az amsterdami Marnixstraaton készült. Az irányhelyes kerékpárforgalmi létesítmény használati szélessége bőségesen elegendő két ember egymás mellett haladásához – így két kerékpározó kényelmesen elfér egymás mellett, a munkába bringázás élmény, az emberi kapcsolatok fenntartásának egyik eszköze.
Aki siet, annak előzésre is lehetősége van.
A kerékpározás felületét nem a gyalogosközlekedé sérelmére jelölték ki.
Az utca békéjét, nyugalmát nem zúzza porrá a kezelhetetlenné duzzadt autóforgalom.

A fotóra vetített szövegből kiderül, hogy fejezi ki ugyanezt egy amerikai írónő, Candace Bushnell

Fotó forrása: Guus Baggermans // Unsplash

Utoljára módosítva: 2022-01-11 16:50