Biciklitúrák látássérültekkel, 2017–2019


2017. június 17-e nagy nap volt számunkra, de nemcsak nekünk volt vidám és egyben felemelő, hanem számos látássérült embertársunk számára is.

A sportcsarnok előtti téren ekkor tartotta a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete a frissen beszerzett tandemkerékpárok bemutatóját.

A bemutatót követően a kis csapat Miskolctapolcára indult, egy kellemes fagyizásra.

Abban az évben még két városi tandemezésre került sor.

Aztán 2018-ban és 2019-ben már nagyobbakat is mertünk álmodni – és megvalósítani.

Gyengénlátó barátainkkal a Tisza-tóhoz szerveztünk bringatúrát, és 2018-ban, az utolsó Critical Mass Miskolc felvonuláson is részt vett egy tandemes csapat.

Reméljük, három év alatt sok élményt sikerült nyújtanunk, és úgy érezzük, mi még többet kaptunk. Egyesületünk részéről e túrák szervezését Imregh István és Nehézy Sándor koordinálta.

Miután az először kétségekkel fogadott kezdeményezés bejáratódott, jól működött, a folytatás lehetőségét átadtuk az MRCC egyesületnek, mert biztosak vagyunk benne, hogy ők is ugyanolyan nagy szeretettel csinálják tovább, ahogy mi elkezdtük.

AZ OLDAL CÍMKÉPE

Nehézy Sándor fotója (a poszt többi illusztrációja is tőle van) az egyik Tisza-tavi tandem bringatúra alkalmával készült.

Utoljára módosítva: 2022-06-26 06:57