A Kerékpáros Miskolc Egyesület (KME) bemutatása

Egyesületünk

A Kerékpáros Miskolc Egyesületet 12 fő magánszemély alapította 2011-ben, bírósági bejegyzésünk 2011. december 3-án vált jogerőssé.

A KME folytatója szeretne lenni a Miskolcon már évtizedes múltra visszatekintő civil kerékpáros érdekérvényesítésnek, arra törekszünk, hogy Miskolc végre valóban kerékpáros-barát várossá váljon, a város közlekedésében a kerékpár foglalja el az őt megillető helyet, a kerékpározás váljon egyre több városlakó mindennapi életének részévé.

A város fenntartható fejlődési pályára állításának, Miskolc élhetőbb, szerethetőbb várossá válásának egyik alappillére az lehet, ha a kerékpározás részaránya Miskolc város közlekedésében jelentősen nő. Ezért foglalkozunk az infrastruktúra fejlesztésének, kerékpáros-baráttá alakításának kérdéseivel, emeljük fel szavunkat a számos hiányosság kiküszöbölése érdekében.

Egyesületünk ezen túlmenően is támogatja a fenntartható közlekedési formák terjedését, népszerűsítését, ennek fejlesztésére irányuló kerékpáros szakmai és civil tevékenységekkel.

Fontos értéknek tekintjük az emberi életet, ezért a hosszú távon is jó életminőség elérése érdekében célunk a szabadidős (turisztikai és sportolási célú) kerékpározás fejlődésének támogatása is.

Egyesületünk keretei között ezért nyílik lehetőség túrák szervezésére is, amelyek kitűnő alkalmat nyújtanak rá, hogy a bringázás kedvelői megismerjék egymást és közösséget építsenek.

Együttműködésre törekszünk az élhető városért, a közlekedés fenntartható megszervezéséért dolgozó, illetve kerékpáros civil szervezetekkel, egyesületekkel.

Téged is várunk sorainkba, ha szeretnél részt venni az egyesület tevékenységében, ha elkötelezett vagy fenntartható közlekedés ügyében, ha érdekel a kerékpározás!

Hol és mikor várunk?

Tagjainkkal és a velünk szimpatizáló bringásokkal minden páros hónapban találkozunk:

  • minden páros hónap második péntekén délután öttől várunk a Szinvapark Bevásárlóközpont ételudvarában.

A hely kerékpárosbarát, nyugodtan jöhetsz bringával, Miskolc legnagyobb bringaparkolója vár!

A belépési szándék nem feltétel, akkor is szívesen látunk, ha csak kérdezni akarsz, vagy a véleményedet mondanád el.

A KME tisztségviselői

Elnökség

Az 1. ciklusra megválasztott tisztségviselők
(megválasztva az alakuló ülésen, illetve a 2012. május 3-án, valamint a 2013. február 21-én tartott közgyűlésen)

Elnök: Kunhalmi Zoltán

Titkár: Paszternák Ádám

Elnökségi tagok:

A 2. ciklusra megválasztott tisztségviselők
(megválasztva a 2013. május 16-án tartott közgyűlésen)

Elnök: Kunhalmi Zoltán

Titkár: Orosz Péter

Elnökségi tagok:

A 3. ciklusra megválasztott tisztségviselők
(megválasztva a 2015. május 26-án tartott közgyűlésen)

Elnök: Kunhalmi Zoltán

Titkár: Orosz Péter

Elnökségi tag: Vascsák Roland

A 4. ciklusra megválasztott tisztségviselők
(megválasztva a 2017. május 29-én tartott közgyűlésen)

Elnök: Kunhalmi Zoltán

Titkár: Imregh András

Elnökségi tag (2018. május 28-tól elnökhelyettes): Vascsák Roland

Felügyelőbizottság

Az 1. FEB-ciklusra megválasztott tisztségviselők
(megválasztva a 2014. május 19-én tartott közgyűlésen)

FEB elnök: Imregh István (2015. november 27-ig)/Nehézy Sándor (2015. november 27-től)

FEB tagok:

A 2. FEB-ciklusra megválasztott tisztségviselők
(megválasztva a 2016. május 26-án tartott közgyűlésen)

FEB elnök: Nehézy Sándor

FEB tagok:

A 3. FEB-ciklusra megválasztott tisztségviselők
(megválasztva a 2018. május 28-án tartott közgyűlésen)

FEB elnök: Nehézy Sándor

FEB tagok:

A KME korábbi és jelenlegi tisztségviselőinek bemutatkozása

Bodnár Róbert (az 1. ciklusban, az egyesület megalakulásától 2013. január 31-ig)

Robi a hegyi bringázás hazai elterjedésének kezdete óta rója bringával a hegyeket. Ma már persze nem csak hegyi, de országúti, trekking gép nyergében is gyakran lehet vele találkozni. Időközben rájött, hogy a legolcsóbb és legpraktikusabb közlekedési mód a bringa, így már nem csak az élvezet, hanem közlekedés céljából is teker, minden nap, ha csak teheti.

Mottója: “mindegy, csak hegy legyen”.

Nemcsak kerékpározik, hanem több éve versenyek, túrák szervezésével is foglalkozik, egyesületünket is főként ezen a területen szerzett tapasztalataival segíti.

Érdekli a kerékpározás műszaki oldala is, bringáit maga építi.

Imregh István (az 1. FEB-ciklusban, 2014. májustól 2015. novemberig)

A KME alapító tagja, a kerékpározás nagy szerelmese. Több évtizede foglalkozik a közlekedéssel és a munkájából adódó tudását igyekszik a egyesületben is hasznosítani.

Kiemelkedő célja, hogy a közlekedés résztvevőit (gépjárművezetők, kerékpárosok, gyalogosok) a szabályok betartása és a kölcsönös tisztelet útján közelebb hozza egymáshoz. Mindezek értelmében folyamatosan arra törekszik, hogy ne csak egy szempontból, a kerékpárosok szemszögéből lássa és láttassa a világot.

A kerékpáros kultúra, a biztonságos közlekedés elősegítése céljából szervezi és vezeti az egyesület Bebiciklizés elnevezésű programjait.

Az oktató jellegű tevékenységen túlmenően a KME sportéletében is aktívan részt vesz, hosszú távú túrák szervezésével népszerűsítve az egészséges életmódot.

Kunhalmi Zoltán (az 1., 2., 3. és a 4. ciklusban)

A KME alapító-elnöke.

Kerékpáros ügyekben mérnöki érdeklődése leginkább az infrastruktúra, a biztonságos forgalomtechnika kérdéseire terjed ki. Nem véletlen, hogy a Magyar Kerékpárosklub Közlekedési Munkacsoportjában is tevékenykedik.

Egyesületünk elnökeként fő célja, hogy megváltozzon, és Európa fejlett városaihoz hasonló szerkezetűvé váljon Miskolc közlekedése. Ehhez nem csupán az infrastrukturális feltételrendszer kialakítására, hanem arra is szükség van, hogy a kerékpárt önálló és meghatározó fontosságú közlekedési eszközként ismerjék el a város lakói.

Zoli főként trekking, ritkábban MTB nyergében ül, munkába járásra pedig egy harmadik, egyszerűbb, értéktelen bringát használ.

Molnár Ferenc (az 1. ciklusban, az 1., 2. és a 3. FEB-ciklusban)

Egyesületünk legnagyobb élettapasztalattal rendelkező tisztségviselője, az 1. ciklusban az elnökség, majd az 1. FEB-ciklustól a felügyelőbizottság tagja.

Fontosnak tartja, hogy a kerékpárosok jó minőségű utakat használhassanak, az útjavítások a kerékpárosok szempontjait is figyelembe véve történjenek.

Egyesületünkben azért dolgozik, hogy a kerékpárral közlekedő embert minden közlekedő végre egyenrangú félként fogadja el. Az egyesületet kiadványszerkesztési, oktatástechnikai tapasztalataival is segíti.

Feri ma már leginkább csak közlekedési eszközként, munkába járáshoz  használja a bicajt, de baráti társasággal szívesen vállalkozik, mint nevetve mondja: koránál fogva könnyebb túrákra is.

Nehézy Sándor (2015. novembertől az 1., 2. majd a 3. FEB-ciklusban)

Sándor számára a kerékpár a napi közlekedés ideális eszköze városunkon belül.
A kerékpáron történő eljutás olyan előnyeit élvezi immár hosszú évek óta, amelyekről télen és rossz időben sem szeret lemondani.
Első ilyen irányú élményeit édesapja bicajának gyerekülésében- óvodából hazafelé szerezte.
Ezt a számára döntő tapasztalatot 3 éves kora óta őrzi.

Sándor fontosnak tartja, a következő generáció számára a személyes példamutatást, a fenntarthatóság alternatívájának bemutatását, ez egyéni gépkocsihasználat tudatos (ön)korlátozását.
Azt vallja, hogy az ebből fakadó előnyöket (levegő- és zajszennyezés csökkenése, felszabaduló közösségi terek) minden városlakó egységesen kell, hogy élvezze.

Leginkább egy agyváltós dán városi bringán láthatod.
Ritkán a hegyek között is találkozhatsz vele országúti vagy MTB nyergében tekerve.

Orosz Péter (a 2. és a 3. ciklusban)

A KME alapító tagja, aki fiatal kora ellenére a miskolci kerékpáros élet régóta közismert személyisége. Neve sokak szemében összeforrt a Critical Mass Miskolccal is, amelynek 2009 óta egyik főszervezője és a menet hangulatfelelőse. Ő vezette az első miskolci kerékpáros városnézéseket, de közreműködött az első miskolci kerékpáros térkép készítésében is.

Jelenleg egyetemi hallgató, az építészkaron szerzett ismereteivel is segíti az egyesületet. Tapasztalt fotós.

Már gyerekkora óta fontos számára a fenntartható közlekedés, a környezettudatosság, így nem is kérdéses, milyen eszközt választott iskolába, munkába járáshoz. Úgy gondolja, hogy a kerékpározás nem csak az egészség védelmében hasznos, hanem időt is segít megtakarítani, mivel bringával sokkal hamarabb el lehet jutni városon belül A-ból B-be. Általában mindenhová kerékpárral érkezik.

A napi közlekedés mellett persze nem idegen számára nagyobb távok megtétele sem: amikor ideje engedi, szívesen túrázik kerékpárjával.

Paszternák Ádám (az 1. és a 2. ciklusban)

Hardcore városi kerékpáros, évekig járta két keréken Budapestet — és túlélte. Bringázott már Londonban, Bécsben, Kassán és számos kisebb-nagyobb európai városban. 2010-től ismét Miskolcon él és pedálozik. A városi kerékpározás számára nem csak puszta közlekedés, de egyben életforma is. Ő az élő bizonyíték, hogy nincsen a világon “kerékpározhatatlan” település.

A KME-nek alapításától tagja. Szintén tagja a Magyar Kerékpárosklubnak.

Téli-nyári kerékpáros, “Bad Wolf”, egy fekete-kék egysebi, vagy “Hipsta”, egy fekete-narancs cruiser nyergében láthatod — és ha látod, kiálts utána nyugodtan, hogy “ragmeg!”.

Rovinár Krisztina (az 1. ciklusban, az egyesület megalakulásától 2012. április 30-ig)

Kriszta felfogása szerint nincs jobb dolog a kerékpározásnál, ezért úton-útfélen népszerűsíti.. 2006 tavaszán csatlakozott a Miskolci CM szervezőcsapatához, a következőn már főszervező volt. Azóta is részt vállal a rendezvény szervezésében, lebonyolításában.

“Mindegy csak menjünk már, lehetőleg bringával, lehetőleg minél többen…” — ezen felfogás szerint több éve szervez baráti társaságokkal hosszabb-rövidebb túrákat, kerékpárral, gyalog. A túrák mindenki számára nyitottak, bárki szabadon csatlakozhat.

Nagyon fontosnak tartja a fiatalok sportra nevelését. Közösségi szervezőként nevéhez fűződik az első bringás farsang megszervezése, az első Spinning verseny. Ezeket a programokat szeretné továbbvinni, szervezettebb formában a KME tagjaként.

Terenyei Tamás (az 1. ciklusban 2012. május 3-tól és a 2.ciklusban)

Tamás gyerekkorában nem volt egy sportszerető ember: a testnevelés órák elején már a végét jelző csengőt várta. Miután azonban elhelyezkedett egy 8 órás állásban rájött, hogy a sok ülőmunka mellett szükség van valamiféle mozgásra az életében. Így kezdett el fallabdázni, illetve ekkor vett egy új kerékpárt is magának. A tömegközlekedés elhagyásával, és a gyalogos/kerékpáros közlekedésre való átállással az addig felszedett kilók is gyorsabban csúsztak le — hamarosan pedig azt vette észre, hogy nem is hiányzik neki a buszokon/villamosokon való nyomorgás. Ha úticélja gyalogosan vagy kerékpárral elérhető távolságban van, minden esetben előnyben részesíti ezen közlekedési formákat az odajutáshoz.

Nem hittérítő, és nem radikálisan “csak az igaz, amit én mondok” nézeteket valló ember. Inkább iránymutató, ösztönző. Nem szempont számára, hogy Miskolcból Amsterdam legyen kerékpáros tekintetben. Inkább szeretné azt, ha az emberek önszántukból, saját örömükre választanák a közlekedés/szabadidős tevékenység ezen formáját.

A KME alapító tagja, majd később elnökségi tagja lett. Az egyesület munkáját leginkább ötleteivel próbálja segíteni, de ha kell, akkor mindenben részt vesz, mely előbbre mozdítja a kitűzött célokat.

Vascsák Roland (az 1. ciklusban 2013. február 21-től, a 2., 3. és a 4. ciklusban)

A kerékpár gyerekkorától fogva elválaszthatatlan Rolitól. Első pedálos élményei egy gokarthoz fűződnek.

Ahogy cseperedett, előbb BMX kerékpárja volt, majd az országútizást próbálta ki, később pedig az erdők hívó szavának engedve montizott.

Fiatal korától közlekedésre is használja a bringát. Ma már, két pici gyermek apjaként ezt tartja a legfontosabbnak, hiszen nem mindegy számára, hogy gyermekei milyen környezetben, milyen levegőben nőnek fel.

Célja az élhető, családbarát város, ebben központi szerepet kap a kerékpározás, mint tiszta, környezetbarát közlekedési forma.

Fontos feladatának tartja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy minél több szülő, minél több gyermek ismerje meg a bringázás előnyeit, szépségeit.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás