NE igyál jóbarátom!


Igyál jóbarátom, tőled nem sajnálom -- hangzik a népdal.
Hidd el, tényleg nem sajnáljuk, de mégis arra kérünk, gondolkodj, mielőtt nyeregbe pattansz!
Miért?

Tavaly év elejétől március végéig összesen 4 eset került be -- Miskolcról és a város környékéről -- a sérüléssel járó bringás balesetek statisztikájába.
Idén januártól március végéig pontosan a duplája, azaz 8.

És ezt még csak a szokatlanul enyhe tél sem magyarázza: a 8 esetből 6 márciusban történt.

Netán az autósok vadásznának a bringásokra? Egyáltalán nem.
A nyolc eset közül csak egy eset volt gázolás, egy másikban a bringás ment neki hátulról az előtte forgalmi okból álló autónak.

Hat esetben viszont semmilyen más jármű nem volt érintett. Magyarul a kerékpáros minden külső ok nélkül zakózott, mert nem bírta bevenni a kanyart, mert legurult a lejtős úton, mert mattrészeg volt.

A nyolc baleset közül ötben a bringás ittasnak bizonyult.

A KRESZ módosítása lehetővé tette, hogy bizonyos körülmények között alkohol fogyasztása után is lehessen kerékpárt hajtani, DE ilyenkor is feltétel, hogy a jármű (a kerékpár) biztonságos vezetésére képes állapotban kell lenni.
Ez egy nagyon barátságos jogi szabályozás, amely felnőttként kezel minket, bringásokat, olyan emberekként, akik képesek vagyunk felelősen eldönteni, hogy tényleg járművezetésre képes állapotban vagyunk-e.
A többség nyilvánvalóan ilyen.
Ám úgy látszik, sajnos nem mindenki.

Mi szóltunk.
Akinek inge, vegye magára.

A járművezetés személyi feltételei a KRESZ-ből

  1. § (1) Járművet az vezethet, aki
    a) a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől eltiltva nincs;
    b) a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, továbbá
    c) a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.
    (2) A jármű vezetését az üzemben tartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek nem felel meg.
    (3) Az (1) bekezdésben említett engedélyt a vezetőnek vezetés közben magánál kell tartania.
    (4) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel fennállása esetén -- a főútvonalon kerékpározás esetét kivéve -- a kerékpárosra nem kell alkalmazni az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott korlátozást.