Köszönjük, hogy itt voltatok!


Hosszú hétvégén vagyunk túl.
Pénteken szakmai nap, szombaton az első I bike Miskolc felvonulás, majd a már jól ismert kerékpáros családi nap volt a program.
Házigazdánk most is a Szinvapark volt.
Lássuk, mi történt!

Szakmai napunk ismét tartalmasra sikeredett. Az előadások mellett szenzációs pszichológiai workshopon is részt vehettünk. A szakmai nap teljes anyagát ti is megismerhetitek, nemsokára elkezdjük feltölteni a kék (szakmai) honlapunkra.

Másnap, szombaton debütált az I bike Miskolc kerékpáros felvonulás.
Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek, nektek csináltuk! Köszönjük az időjárásnak is, ami a pénteki és vasárnapi ború és eső között szombaton gyönyörű volt, jobbat nem is kívánhattunk volna!

Nem szóltunk előre, mert meglepetésnek szántuk, hogy aki részt vesz az első I bike Miskolc felvonuláson, az Herbert Tiemens nemzetközi kerékpáros nagykövettel tekerhet, aki Utrechtből érkezett, eredetileg azért, hogy előadást tartson a pénteki szakmai napon, de ha már itt járt, előadása mellett nemcsak végigkerekezte velünk a várost, hanem szombati programjainkra is eljött.

[embed]https://youtu.be/LyONCRFClwE[/embed]
(A videót készítette: Herbert Tiemens)

A családi nap első fél órájában annyian voltatok, hogy már alig fértünk a Zongoraparkolóban!

[embed]https://youtu.be/tfuLqIAyQ1c[/embed]

A programokat idén a passzázsra és a zongoraparkolóba szerveztük.

A nap összes történését nem tudjuk elsorolni, néhány képpel és videóval adjuk vissza a hangulatot.

 

[embed]https://youtu.be/5IoVjLqg7tY[/embed]

A nap fotóalbumát képgalériánkban találjátok.

A családi napon több nyereményt is kisorsoltunk, a nyertesek listája a főnyeremény és a másik bringa új tulajdonosának fotója alatt látható.

Nyertesek:
Nopeus S750 FE -- Szabó Alexandra
Nopeus Fresh One FE -- Hossza Gábor József
Bringás kesztyű -- Szőlősi Ákos
Szervizkupon 5000 Ft értékben -- Homoki Péter
Váztáska -- Kiss Gábor
Specialized sisak -- Szabó Brigitta
Cserélhető lencsés szemüveg -- Rónai Róbert

Mindannyiuknak gratulálunk! :-)
Reméljük, azok is jól érezték magukat, akik most nem nyertek.

Hétvége persze nemcsak volt, hanem lesz is, méghozzá nem is sokára.
Ezen a hétvégén picit mással várunk, mint a múltkor, most túrával, méghozzá a Tisza-tóra. Gyertek!