"Ki a hibás?" -- a legrosszabb kérdés, amit feltehetünk


A most zárult Nagy magyar zebrafelmérés kapcsán kaptunk egy linket. Nem akartuk megmutatni addig, amíg a kérdőívünk kitölthető, hogy ne befolyásoljunk senkit a kitöltésben. Most azonban már megmutatnánk, olvassátok el, amíg mi feldolgozzuk a kérdőívre beérkezett válaszokat. Az eredménnyel hamarosan jelentkezünk, és mindenkinek nagy köszönet, aki kitöltötte, terjesztette!

A Strong Towns "A gyalogos tragédiája" ("The Tragedy of the Pedestrian") című 2014-es cikke a minneapolisi St. Paul városrész (Minnesota állam) egyik nagyforgalmú főútjának, a Snelling Avenue-nak a problémáját járja körül -- a gyalogos szemszögéből. A cikk kiindulópontja a zebrazászló, amelyet a sorozatos gyalogosgázolások után a forgalmas főút mellett található Macalester főiskola hallgatói kezdtek el kihelyezni. Ugyanakkor a cikk szerzője is elismeri (amit egyébként mi magunk is vallunk), hogy a zebrazászló nem más, mint tüneti kezelés (ráadásul annak sem tökéletes) és azok ünneplése és elfogadása helyett olyan kérdéseket kellene feltennünk, amelyek mélyebben kaparják meg a problémát.

Viszont a kérdés, amely először jutna eszünkbe - "Ki a hibás?" - a legrosszabb kérdés, amit feltehetünk.

A legrosszabb kérdés

Amikor gyalogosgázolás (vagy voltaképpen bármilyen baleset) történik, az emberek (és a sajtó) azon kezdenek lamentálni, vajon ki volt a hibás. A gyalogos "lépett le figyelmetlenül", vagy "próbált meg tilosban átkelni"? A jármű vezetője "hagyta figyelmen kívül a tilos jelzést", esetleg "hajtott a megengedettnél nagyobb sebességgel" vagy "vezette járművét az út-, az időjárási vagy a forgalmi viszonyoknak nem megfelelően"? Sőt, néha egyesekben megfogalmazódnak olyan kérdések is, mint például "lehet, hogy forgalomtechnikai megoldások hibásak"?

"Ki a hibás?"

A mérnökök és a tervezők? Ki a fenének juthatott eszébe kétszer két sávot átvezetni egy lakóövezeten? Ki a fenének juthatott eszébe lakott területen belül olyan utakat építeni, amelyeken a megengedett maximális sebesség 60 km/h, 70 km/h? Olyan utakon, ahol a négy sávon átvezető gyalogátkelők fele nem lámpával szabályozott, vagy ahol nincs járda, ám a telephelyekről a buszmegállók felé irányuló gyalogosforgalom viszont van? Nyílegyenes utak, amelyek szinte csábítanak a gyorshajtásra.

"Ki a hibás?"

Az útügyi szabványok készítői, akik papíron, tervezőasztal mellett precízen megfogalmazzák, mit szabad és mit nem, mit lehet és mit nem? Akik - bár pontosan tudják, hogy minden út, minden utca, minden környék egyedi elbírálás alá kellene, hogy essen - nem gondolnak mindenre, mert egyszerűen lehetetlen, hogy mindere gondoljanak? Vagy a szakmai szervezeteket hibáztassuk? Mindazokat, akik a saját szakmájuk érdekeit tartják szem előtt és képviselik, ahelyett, hogy manifesztójuk legelső pontja, pirossal szedve az kellene legyen: "az emberi élet minden más előtt"?

"Ki a hibás?"

Legyenek a hibásak a helyi politikusaink? Akik olyan városrendezési és várofejlesztési terveket gyártanak, ami néhány embernek jó, mások lakhelyére viszont gépjárművek százait, ezreit szabadítja rá? Vagy hibáztassuk az országos politikát, amely az ilyen projektek finanszírozásában segít anélkül, hogy felülvizsgálná és, ha szükséges, megvétózná a projektet vagy módosításokat követelne? Hibás-e a pályázati rendszer, ha egy település gyakorlatilag úgy is kaphat támogatást egy projekre, ha annak eredménye többet árt, mint használ?

"Ki a hibás?"

A gyalogos a hibás? A járművezető a hibás? Az ittas, figyelmetlen emberek a hibásak, a gyorshajtók a hibásak, az utakon tökölődő mazsolák a hibásak? A plakátcégek a hibásak, akik színes-szagos, útmenti óriástablóikat úgy helyezik ki, hogy még a perifériás látásunkat is megzavarják, amikor közlekedünk? Mindannyian hibásak vagyunk? Talán az egész értékrendszerünk hibás, mert a gépjárműveinket tekintjük a közlekedés elsődleges formájának (holott nem az, ó, nagyon nem!) és ehhez igazítjuk városainkat, prioritásainkat, ehhez hangoljuk törvényeinket, amelyekből az erő elve köszön vissza?

A sajtó a hibás, amiért azt kérdezi "ki a hibás", ahelyett, hogy a megfelelő kérdést tenné fel?

Mit kellene tenni? Hogyan lehetne változtatni?

Na, ezek a megfelelő kérdések.

Az igazságszolgáltatás szempontjából az egyetlen releváns kérdés az, hogy "ki a hibás?". Ám előbbre viszi-e ez a kérdés városainkat, közlekedési kultúránkat, értékrendünket, törvényeinket, gondolkodásmódunkat? Kevesebb lesz-e a gyorshajtó, ha kimondjuk: "az autóvezető volt a hibás"? Kevesebben lépnek-e majd ki a busz takarásából az útra, ha kimondjuk: "a gyalogos volt a hibás"? Gyakrabban mér-e majd a trafipax a Szarkahegy utcán, ha kimondjuk: "a tervező volt a hibás, az autóvezető volt a hibás"? Szigorodik-e a rendőri ellenőrzés egy gyalogátkelőnél, ahol a megkülönböztető jelzést nem használó rendőrautó a buszt a tiltó tábla és a záróvonal ellenére kerülve gyereket gázolt, ha kimondjuk: "a rendőr a hibás, a gyerek a hibás"? Egyáltalán, hibás lehet-e például egy gyerek, akinek nem azért nincs veszélyérzete, mert "nincs jól nevelve", hanem egyszerűen azért, mert ilyenek a gyerekek? Jobbak, élhetőbbek vagy biztonságosabbak lesznek-e útjaink, településeink attól, hogy kimondjuk: "rosszul van tervezve", vagy "egy elhibázott fejlesztést támogattak"?

Feltámad attól egy halott, ha kiderül, ki hibázott?

Miért nem azt kérdezzük inkább: "mit kellene tenni"? Hogyan kellene változtatni a minket körülvevő közegen és akár a saját gondolkodásunkon is? Mit tehetek én, mint gyalogos, kerékpárral vagy gépjárművel közlekedő, én, mint mérnök vagy városépítész vagy politikus azért, hogy a településem jobb legyen, biztonságosabb legyen? Ha emberéletről van szó, egyetlen egy is túl sok. Nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy rosszul feltett kérdésekre adott felesleges válaszok felett lamentáljunk. Nincs rá időnk.

Minden percben, amelyet egy rossz kérdés megválaszolásával töltünk, meghal valaki az utakon. Nem azt kell keresnünk, ki volt a hibás -- megoldásokat kell keresnünk, mert égető szükségünk van megoldásokra.

És ha már vannak megoldásaink, megvitathatjuk, mennyire hatékonyak. Biztonságosabbak lettek-e a zebráink azért, mert némelyiknél zászlót lengetünk? Látszik-e a zászló, ha nem várt magasságban, kerekesszékből lengetjük? Tudja-e egy vak közlekedő, hogy hol a zászló, vagy hogy van-e hatása annak, hogy lengeti? Megannyi felvetett kérdés, de legalább jó kérdések. Túllépnek a bűnbak keresésén és az áldozat hibáztatásán.

A rossz kérdések evidenciaként kezelik a fennálló állapotokat és elvetik a változtatás lehetőségét. A jó kérdések megkérdőjelezik a status quo-t, változást ösztönöznek: csak a jól feltett, valódi kérdések vihetnek minket előbbre.


Most pedig nekilátunk a kérdőívünkre kapott válaszok földolgozásának, pici türelmeteket kérjük, nemsokára jelentkezünk az eredményekkel.

A kiemelt kép forrása az Index zebrazászlós cikke.