Jártál már Kidicalen?


kidical2Ahogy ígértük, az idei mobilitási héten négy programmal vártunk benneteket.
Sorrendben az első eseményre a legkisebbeket vártuk, ez volt kedden, 19-én a Kidical Mass Kilián. A mai posztban erről számolunk be, mobheti sorozatunkat folytatjuk.

2011-ben szerveztük az első, külön, a gyerekeknek szóló CM-szerű felvonulást.
És nem bántuk meg.
Az alapötlet pofonegyszerű: egyrészt a kicsik számára is csodálatos élmény a közös tekerés, másrészt bármennyire elcsépelten hangzik, mégiscsak ők a jövő. Fontos, hogy már óvodás, alsós korban megbarátkozzanak a környezettudatos közlekedéssel.
Miskolc nagyon hosszú város, így a város nyugati részén élő legkisebbek nemigen jutnak el a nagy CM-re. Az oda-, majd a visszajutás nemcsak hosszú idő, és tortúra az ökörhugyozásszerű kerékpárutakon, hanem önmagában is akkora táv, mint a CM tíz kilométere.

kidical1

A dél-kiliáni környezet kitűnő helyszínnek bizonyult: a várig és vissza sebességcsillapított utcákon lehet haladni. Nem véletlen, hogy eddig minden kiliáni kidical nagy siker, csupa móka-kacagás volt.

kidical3

Idén picit izgultunk: az előző napok özönvízszerű csapadéka miatt tartottunk tőle, nehogy elmossa a felvonulást az eső.
De a kis kiliáni bringásokat az ég is óvja: mind a 31 résztvevővel kellemes időjárás mellett, szokás szerint balesetmentesen tekertük végig az útvonalat.

Köszönjük, hogy eljöttetek, elhoztátok csemetéiteket!

Tekerni persze önmagát kevés, ismerni kell ám a közlekedési szabályokat is. Jövő szombat délután, szeptember 30-án várjuk a diósgyőri, kiliáni gyerkőcöket a tanpályánkra.
A program 3 in 1: lazulás -- bringázás -- KRESZ tanulás.
Találkozzunk ismét! Szeptember 30-án 14:00 órától Diósgyőrben, a Nagy Lajos király útján, a könyvtárnál!