Odorvár elfoglalva — túrázóink jelentik

Írta KunZol - 2014. szeptember 2. kedd - Egyesületi hírek, Hírek, Kerékpártúrák, Programok - Nincs hozzászólás
KME_Odorvar

Szombat reggel lelkes kis csapattal vágtunk neki a távnak (85km), ami mindenki számára ismeretlen volt, de jelentjük sikeresen teljesítettük a túrát.

Az útvonal Lillafüred — Hollóstető — Hór-völgyön át vezetett. Kellemes időben volt részünk, Hóllóstetőig zavartalanul tudtunk tekerni, majd pedig következett a Hór-völgy, mely ezidáig mindenkinek ismeretlen volt.

Kicsit nedves talajon haladtunk keresztül a völgyön, ami néhol száraz volt, néhol pedig a sártenger látszatát keltette.

A cél előtt viszont meglepődve tapasztaltuk, hogy egy gyalogösvényen kényszerülünk feltolni a kerékpárt, ami ~20% körüli emelkedéssel bírt és 1 km hosszú volt és mint végül kiderült, egy műútra csatlakozott be, amin igazából fel is tekerhettünk volna. Innen már nem volt messze a kitűzött cél, amit hamar el is értünk.

A helyismeret hiányában és a hátralévő kilométerek tudatában úgy döntöttünk, hogy az előbb említett műúton visszamegyünk a völgybe és onnan a megyehatár felé fogunk ismét felfelé haladni.

Igazán jó döntés volt, mivel az említett útról rendkívül jó kilátás tárult elénk, nem beszélve az ereszkedés okozta örömökről.
Leérve az aljba, egy valóban jó minőségű kerékpáros úton haladtunk át a Hosszú-völgyön (hasonló mint a Lusta-völgy csak az útminőség különbözik…) ami kivezetett minket a főútra.

Innen visszafordulva megcéloztuk Hollóstetőt, majd pedig Lillafüredet és indultunk haza.

Akinek esetleg szintén ismeretlen terület a Bükk dél-nyugati része, mindenképp érdemes felfedezni, mert a völgyekben húzódó utak jól tekerhetőek és a jelölések is megfelelőek.

Nézzétek meg a túra képeit!

Közben lassan már gondolkodunk a jövő évi túranaptárunkon.
Ha van ötleted, javaslatod, hogy merre menjünk, ide várjuk kommentben!

Még nincsenek hozzászólások

Minden vélemény számít!