Bringaexpo 2014


A kőbányai vásárvárosban, ahol máskor gépeket, gyártóberendezéseket, tenyészállatokat vagy éppen építőanyagokat állítanak ki, idén már hetedik alkalommal kapott önálló, mintegy 10 ezer négyzetméteres csarnokot a Bringaexpo kerékpáros szakvásár.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_125

A vásár minden látnivalóját képtelenség lenne egy posztba besűríteni. Így ami itt következik az csupán válogatás lehet. Érdekességekben persze bővelkedik. :-)

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_020

Az expo tesztpályája nagy területen, nagy érdeklődés mellett üzemelt. A tesztpálya területén ellipszis alakban tekerhettek az érdeklődők, és volt egy viszonylag meredek rámpa is. Rengetegféle bringát lehetett kipróbálni, a legérdekesebb talán a szíjhajtású pedelec volt, de az abszolút sztárnak a Bubi vadonatúj közbringái bizonyultak.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_018

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_016

http://youtu.be/0YsYfVGIGUA

Az áprilisban induló Bubi kerékpárjait a Közbringát Miskolcnak! kampányban tavaly már megismerhettétek.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_010

A Bubi mellett persze a Neuzer szintén ismerős közbringáját is láthattuk.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_129

Az expo trendjei közül kettőt emelnénk ki.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_012

Az egyik városi kerékpározás piacának szemmel látható erősödése, a másik az elektromos rásegítésű kerékpárok előretörése.

A Magyar Kerékpárosklub standjának vezérgondolata is a városi kerékpározás volt.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_213

Megmutatták, hogy bringával lehet gyereket, vagy akár kutyát szállítani, volt parkolási és lakatolási bemutatójuk is.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_210

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_212

Rengeteg városi közlekedésre tervezett bicajt láttunk, a tervezők egyre inkább meg akarnak felelni a városi közlekedők igényeinek.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_113

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_116

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_128

És bizony, külön készülnek már míves darabok kifejezetten a gyengébb nem számára is.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_038

Az elektromos rásegítésű kerékpárok Nyugat-Európa több országában már az értékesítések 25%-át is kiteszik.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_133

Igen, ez is egy trend:

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_143

Az expon szinte megszámlálhatatlanul sok alkatrészt, kelléket, ruházati cikket mutattak be.

Többféle (Schwalbe és Conti) szöges abroncsot is láthattunk.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_239

A ruházati érdekességek közül az esődzsekibe integrált villogót mutatjuk:

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_137

Májustól forgalmazzák az új, magyar fejlesztésű Dora sisakot, amely a jogszabály-változás óta egyben szabályos világításnak minősül.

http://youtu.be/MDH66vLg010

A Casco pedig szemüveggel integrált sisakokat hozott.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_048

Az expo fontos szereplői voltak a gyerekek.

http://youtu.be/pGNlxLP9u68

Nagy volt a választék a gyerekbicajokból is.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_152

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_083

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_183

Nagy örömmel találkoztunk Balázs Józsival, a miskolci Cycling People márka tulajdonosával, aki kiváló minőségű pólóit állította ki.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_169

Az expo lányai a tavalyi vásáron a Casco sisakokat promotálták.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_029

Mint látjátok, most a Nopeus kerékpárjainál lehetett velük találkozni, de persze láthattunk táncos lábú bicajos lányokat is.

http://youtu.be/6wIWRfCt1-c

Benkó Barbival pedig a Tioga pályán lehetett találkozni.

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_063

Végül az expo legnagyobb dobása, ami a már motorkerékpárnak minősülő kerékpár volt, ilyet láttunk a Nopeusnál és az AM Bringánál is. Murlasits Attila az AM Bringától sokat mesélt a gépről, amely vázának három csövében rejti a 60-80 km megtételéhez elegendő energiát tároló akkumulátorait, és amellyel talán még idén Miskolcon is találkozhattok.

http://youtu.be/TdoEuu8ibwg

A Nopeus motorkerékpár-bringájáról is nézzetek meg pár képet:

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_025

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_031

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_034

Hú, bringaexpon voltunk, és a sok-sok bringáról nem is szóltunk.

Gyönyörködjetek néhány Bianchiban:

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_156

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_163

A VII. Port Bringaexpon Orosz Peti által lőtt összes képet itt találjátok.

Ha tetszett, bátran ugorjatok ki a bőrötökből!

KME_bringaexpo_2014_photo_ Orosz Péter_232