Összefogással a rák ellen

Írta KunZol - 2013. október 3. csütörtök - Hírek, Programok - Nincs hozzászólás

A Magyar Rákellenes Liga Összefogással a rák ellen címmel rendezvényt tart, melyhez csatlakozásra kérte a civil szervezeteket, köztük egyesületünket is.

Holnap, október 4-én tartják az Együtt az egészségesebb életért mozgással és szűréssel című programot.

Ennek keretében reggel 9 órától a Mindszent téren, az ITC előtt különféle szűrések lesznek, így általános állapotfelmérés, szájüregi rákszűrés, PSA gyorsteszt elvégzése, vérnyomás-, vércukor- és koleszterinmérés, testsúly-, haskörfogat-mérés, BMI meghatározás csontsűrűség, légzésfunkciós, áttekintő érrendszeri vizsgálat, hallásvizsgálat, látásvizsgálat, hasi ultrahangos vizsgálat, dietetikus és egyéb egészségügyi szakemberek tanácsadása. Mindezeket az érdeklődők díjmentesen vehetik igénybe.

12.30-tól az Erzsébet térre várják az érdeklődőket, ahonnan 12.45-kor indul a figyelemfelhívó séta a Papszeren át az ITC elé.

A Magyar Rákellenes Liga a sétára szeretettel várja a kerékpárosokat is. Tekintettel arra, hogy ez figyelemfelhívó séta, lassú tempójú tekerés lesz.

Akinek van ideje, kedve támogassa a rákmegelőzés ügyét azzal, hogy részt vesz a felvonuláson!

 

 

Még nincsenek hozzászólások

Minden vélemény számít!