Az igazán kitartókat a hideg sem riasztotta el

Írta Vascsi - 2013. október 5. szombat - Bringázz a munkába!, Hírek, Kampányok, Programok - Nincs hozzászólás

Majdnem fagypont körüli hőmérsékleten kezdődött az idei őszi bringás reggeli. Észrevehetően kevesebben voltatok, mint tavasszal, de nagy örömünkre egyre több az igazán kitartó bringás Miskolcon, akiket holmi hideg nem riaszthat el.

A városi internetes portál is tudósított reggelinkről.

Ahogy vadiúj poszterünkön is láthattátok:
évente 2-szer, kampányonként 5 hétig, azon belül 8 alkalommal kell a munkába, vagy a suliba bringával tekernie annak, aki részt szeretne venni a Magyar Kerékpárosklub Bringázz a munkába! című kampányában, és nyerni szeretne valamit az értékes nyeremények közül.

Valójában persze a kampány minden résztvevője nyertes, hiszen a rendszeres tekeréssel tesz az egészségéért, közlekedése olcsóbbá válik, és a közösségnek is jó, hogy kevesebb károsanyag kerül a levegőbe.

A Bam! kampánynak mindig fontos eleme a bringás reggeli, így volt ez most is.  Második alkalommal volt helyszínünk a Rock Cellar, és most is jól éreztük magunkat.

A reggeli képeit Orosz Peti gyűjtötte albumba.

Végül nézzétek meg, miért jött el egyik új tagunk, Dobozi Szabi, és mit mondott a riporternek a bringás reggeli alkalmával egyesületünk elnöke, Kunhalmi Zoli.

 

 

 

Még nincsenek hozzászólások

Figyelem! A hozzászólás elküldésekor spam-védelmi okból szükséges az e-mail cím megadása. Az e-mail címeket kizárólag az Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztatónkban foglaltaknak megfelelően használjuk fel. A "Hozzászólás küldése" gombra kattintva egyúttal adatkezelési nyilatkozatunkat is elfogadod.

Hozzászólás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás