A 17. alkalomra megérett a 3-as főút

Írta KunZol - 2013. szeptember 29. vasárnap - Critical Mass, Hírek, Közlekedés - Nincs hozzászólás

A megszokott létszám, 650 kerekes vágott neki a szeptember 22-i autómentes napon a 17. Critical Mass Miskolc kerékpáros felvonulásnak.

cm1 cm2

A felvonulás úti célja Miskolc egyik legforgalmasabb főútvonala, a 3 sz. főközlekedési út átvezető szakasza volt. A táv 9,6 km, a megtett útvonalat a térképen látjátok.

CM-Miskolc-20130922

Nem véletlenül hívtunk benneteket épp arrafelé: a végig meglepetésként kezelt útvonal felhívta a figyelmet arra, hogy Miskolc és Felsőzsolca kerékpáros kapcsolata nem megoldott, pedig a növekvő számú bringás miatt ez egyre fontosabb kérdés.

cm42

Biztosak vagyunk benne, hogy üzenetünk célba ért: Miskolc történetében először fordult elő, hogy a város hivatalban lévő polgármestere magánemberként végigtekert a menettel.
Dr. Kriza Ákos a legutóbbi időben egyre több figyelmet szentel a kerékpáros ügyeknek. Erre szükség is van, mert sajnos, az idei év eredményeivel nem lehetünk elégedettek. Harmadik éve minden év elején átadjuk a város infrastruktúrájának javítására vonatkozó javaslatcsomagunkat, ebből 2011-ben és tavaly is számos pont megvalósult. Idén eddig vajmi keveset láttunk megvalósulni javaslatainkból. Az idei év elején az ÉMOP kerékpárforgalmi nyomvonal hibajavítása kapcsán is számos dologról megegyeztünk a várossal, ám az eredmények egyelőre itt is egyre csak váratnak magukra.

cm4

cm7

cm8

cm43

cm42

cm6

cm5

Sokan nem értették, hogy a menet miért fordult vissza még a nagy körforgalom előtt? Nos, a szervezőkhöz információk jutottak el arról, hogy egy multicég szeretett volna rátelepedni a CM-re. Ezt megelőzendő döntöttünk a még a körforgalom előtti visszafordulásról.

vm55

A sportcsarnokhoz való visszaérkezést követően most sem maradt el a megszokott záró emelés, a matricaosztás, és a bringás bár.

 

Még nincsenek hozzászólások

Minden vélemény számít!