ÉMOP: megkezdődtek a hibajavítások


Tavaly novemberben számoltunk be róla, hogy az ÉMOP pályázatból megvalósult Tiszai pályaudvar -- Vár utca kerékpárforgalmi nyomvonal záróünnepségén Pfliegler Péter alpolgármester úr elmondta: tudatában van az elkészült létesítmény hibáinak, de azokat a város a Kerékpáros Miskolc Egyesület észrevételeinek, javaslatainak figyelembe vételével javítani fogja.

A Kerékpáros Miskolc Egyesület még 2012 végén szerette volna megkezdeni a tárgyalásokat, végül erre ? szakértői szinten ? idén januárban nyílt mód.

A tárgyalásra a KME 104 pontos javaslatcsomaggal készült (melyen kívül külön anyag tartalmazta a kritikus 4-5. szakasz problématérképét megoldási javaslatainkkal), valamint kértük, hogy a tárgyalások a szakmai áttekinthetőség és a nyilvánosság előtti transzparencia érdekében az általunk előkészített döntési táblázat mentén haladjanak, az egyes tételek határidőkkel ellátva kerüljenek be a döntési táblázatba.

Minden, kisebb forrásigényű javaslatunkról már januárban, szakértői szinten sikerült a várossal megállapodni, a nagyobb költségű beavatkozásokról azonban mindmáig nincs megegyezés, pedig a közlekedés biztonsága, és a kerékpárforgalmi hálózat használhatósága szempontjából ezek ugyanolyan fontosak, mint a kisebb, olcsóbb tételek. Mi a nagyobb tételek esetében is megállapodásra törekszünk, azonban ezek a város részéről vezetői döntést, bizonyos tételek pedig szakhatósági egyeztetéseket is igényelnek.

Városházi kérésre a nagyobb tételeket prioritási sorrendbe rendeztük. A kisebb tételek kivitelezése áprilisban elindult és az időjárásból adódó csúszások ellenére is folyamatos.

Mindezeken túl, az április 15-én tartott bejárás alapján a 4-5. szakaszon elvégzik a leginkább balesetveszélyes 4 db fa kivágását is. Jó hír, hogy kérésünkre a 4 db kivágott fa pótlására 8 db-ot fognak ültetni úgy, hogy azok növekedésük után se okozzanak balesetveszélyt.

A nyomvonal javításának további fejleményeiről később újra beszámolunk.

Ne lepődjetek meg tehát, ha a nyomvonalat használva idővel pozitív változásokat is tapasztaltok. Addig pedig figyelmetekbe ajánljuk a jelenlegi feltételek között történő közlekedésre vonatkozó tanácsainkat (minden közlekedő, tehát nem csupán a bringások számára).