Megtartotta alakuló ülését a Miskolci Kerékpáros Kerekasztal


A Kerékpáros Miskolc Egyesület 2012. május 30-án, Pfliegler Péter alpolgármester úrnál tartott megbeszélésen tett javaslatot a Miskolci Kerékpáros Kerekasztal létrehozására. Ez az érdekegyeztetési forma az európai városok gyakorlatában széles körben elterjedt, és komolyan járul hozzá a városok kerékpáros-baráttá válásához.

Javaslatunkat a városvezetés elfogadta, és a Miskolci Kerékpáros Kerekasztal 2012. július 10-én a városházán már meg is tartotta alakuló ülését.

Az alakuló ülésre a városháza az alábbi szervezeteket hívta meg:

  • Megyei Rendőr-főkapitányság és Városi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályai,
  • Magyar Közút Nzrt. Megyei Igazgatósága (képviseletet nem biztosított),
  • MVK Zrt.,
  • KME,
  • Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége,
  • Közterület-felügyeleti és rendészeti Osztály.

Előzetes kérésünk ellenére a Városgazda Kft. nem kapott meghívást.

A következő ülés szeptember elején várható.

A kerekasztal üléseinek emlékeztetőit, egyesületünk ott bemutatott prezentációit honlapunk Letöltések menüjpontjának harmadik fülén fogjuk gyűjteni.